Paulo Coelho – A Zahir
„A Zahir arabul azt jelenti: látható, jelenlévő, valami, amit nem lehet nem észrevenni. Valami vagy valaki, amivel vagy akivel ha egyszer kapcsolatba kerülünk, lassacskán elárasztja az elménket, míg végül már semmi másra nem tudunk gondolni.
Ez lehet szentség, vagy őrület.”
Ez a Zahir, a neves író számára az őt tíz évnyi házasság után elhagyó felesége, Esther. A nő egyik pillanatról a másikra eltűnik, kétségek között és válaszok nélkül hagyva ezzel férjét. Hosszú hetek, hónapok önmarcangolása és kétségbeesése közben a magára maradt férfi próbálja újra megtalálni önmagát, de a szeretett nő hiánya csak nem hagyja nyugodni. Felívelő pályafutása során megismerkedik egy különös idegennel, aki vélhetően felesége szeretője volt, hogy egy újszerű utazás során végül egy távoli országban együtt teljesíthessék be küldetésüket.
Újra egy könyv, ami az útról és nem az úticélról szól. Mindez olyan hétköznapi, néhol már felszínes formában, hogy könnyen azt gondolhatnánk, nem is akar elmondani semmit az olvasónak. De azért Coelho idővel erre rácáfol. Majd a tőle megszokott stílusjegyek és kikacsintások között megoszt a közönséggel néhány apró igazságot.
Nem rossz, de egyáltalán nem a legnagyobb művei egyike. Témáját tekintve nálam több mint aktuális, és pont ezért volt kötelező olvasmány. A megszívlelendő idézeteket azért elraktározom.