Crossfinger

Szerda óta van egy álmom. A gyűrött S(upermanes)-es pólómban ébredni egy napsütötte szombat reggel. Velem szemben egy mosolygós szempár fürkészi az első gondolataimat. Eközben a háttérben Harcsa Veronika énekli a Too Early-t, engem meg kiráz tőle a hideg. Persze a legjobb az lenne, ha az a szempár rögtön Harcsa Veronikáé lenne és unplugged énekelné nekem, de próbáljunk a földön maradni. Mindenesetre ha női hangba bele lehet szeretni, az övé olyan.
Nem tudod miről beszélek?
Harcsa Veronika – Play me, Play me. A klip hosszú, de valahol a 4. perc közepétől kell végképp elgyengülni!

Mivel a hétvége nagy részében egyedül uralom a Bangalakot, valószínűleg ilyen jazzes hangulat fog szólni holnap egész nap. Közben körbegányolom a lakást, megölök több száz porcicát, délután meg robbantok valami kétfogásos fejedelmi lakomát magamnak. Aki éhesszájú és hajlandó csatlakozni a meztelen szombathoz, az esetleg még jöhet. Feltéve, ha idejében bejelentkezik!

De, hogy a lényegnél maradjak, szerdáig ki kell találnom, hogy milyen könyvet akarok olvasni legközelebb a vonaton, mert 20.-án állásinterjúra megyek. Pontosan olyan pozíciót lehetne betölteni, amit egy ideje szívesen látnék a névjegykártyámon, a nevem alatt. Aki szeret az szurkol vagy gyűlöl! Rátok bízom.