Into the Wild (Út a vadonba)

Into the wild

Bizonyos szempontból részemről pillanatnyilag kevés aktuálisabb filmet tudnék felsorolni, mint az Into the Wild. A 90-es évek hajnalán valóban megtörtént események kezdetén a kiváló diplomával végző Christopher McCandless a társadalmi és szülői elvárásoknak hátat fordítva, feléget maga mögött mindent és nekivág Amerikának. Csavargóként éli a megkésett hippi korszakát, keresi a természet megnyugtató erejét és próbálja minimalizálni a civilizációval való kapcsolatát. Emile Hirsch (Lords of Dogtown, Alpha Dog, The Girl Next Door) főszereplésével és Sean Penn rendezésében egy csodálatosan fényképezett, mozgóképes útikönyv tárul elénk, ami helyenként észrevétlenül képes mosolyt csalni az arcunkra.

Természetesen ez a film is az utazásról szól, hogy mindig út közben élünk, és nem a célról. A szabadságról és a boldogság kereséséről, mindezt csak stílusosan. Nem éget beléd mély nyomot, de a vadászösztöntől hajtott férfiembert elgondolkodtatja, hogy talán így is lehetne egyszer élni.
Ellenben Christopher – aki az Alex Supertramp nevet adja magának – útjának végén leírtakkal (Happiness only real when shared) vagyis hogy az, az igazi boldogság, ha megosztod valakivel, szerintem téves következtetés. De ezt mindenki döntse el maga.
A film erősen nézős, ha másért nem, a természetfilmekbe illő látványáért.