Állásinterjú előtt csak semmi pánik!

Az a vígjátékba illő kép megvan, amikor a szerencsétlen és tapasztalatlan állásinterjúra érkező fiatal, lógó cipőfűzővel, topisan, leizzadva és lihegve emelkedik fel a lifttel a 10. emeletre, húsz perc késéssel a megbeszélt időponthoz képest?
Kedvenc bloggereteknek sikerült ma produkálnia valami hasonló látványt. De kezdjük inkább az elején.

A hajnali kelés után egy órával már vidáman hallgattam a bejárati ajtónkból kilépve a később velem együtt Pestre dübörgő vonat alapjáraton morgó hangját. A felfelé úton átolvastam a híres fejvadász, Pintér Zsolt tanácsait az állásinterjúval kapcsolatban, később gondolatban minden kínos kérdést előre lejátszottam és megválaszoltam. Megérkezve, a Déliből a föld alá bújva átdübörögtem az Astoriára, onnan a Hugival a Spartacusba dumálni, kajálni, ejtőzni (értsd kisüveges sört inni). Aztán még bőven az időbeli hibahatáron belül irányba állítódtam a Bartók Béla út felé, hogy akkor hajrá és sok sikert. Mosoly az arcon, elviekben boldog közeledés a Griffhez.
A leszállás pontos koordinátáinak értelmezése közben viszont erős interferencia léphetett fel, mert végül ismeretlen környéken találtam magam, egy a Kelenföldihez cseppet sem hasonlító buszmegállóban. Halálpara, gyors kérdezősködés. “A 7-es busz lesz a jó fiacskám!” “Persze, ez odavisz!” Oda, csak a másik irányba. Úgyhogy délután kereken egy órakor, a találkozó pontos időpontjában éppen álltam a világ túlsó végén, agyvérzésközeli állapotban.
Onnan újabb 7-es buszra fel (ez már rossz irányba nem mehetett), végül levezetésként 1 km laza sprint. Griff Hotel, 13:20, yess!