Epilógus helyett
Ezt a bejegyzést tegnap valami olyasmivel kezdtem volna, hogy nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon jó érzés, amikor viszontlátod magadat pár fehér lapon, amik az ujjaid között pihennek. Egyfajta nyugodt beteljesülés, amire nem is számítottam. Amikor a még frissen kötött (spirálozott) gyűjteménnyel leültem a Déry kertbe, egy rövid időre a világban valahogy a helyén volt minden.
Amúgy iszonyatosan féltem attól, hogy a nyilvános publikálás után valami üres, megszégyenült kifosztottság lesz rajtam úrrá. Szerencsémre nem így lett.
Attól is tartottam, hogy az elmúlt három hét (a művek 95%-a ekkor készült) intenzív rímfaragása után, elszáll az ihlet. Helyette az alkotás hevében felfedezett ajtó nyitva maradt és ugyan eddig csak egy visszajelzés érkezett (egy pedig előjegyezve), de a versek2.txt már létező fájl a gépemen.
Mindezektől és mert kicsivel figyelmesebb lettem a környezet és az általam keltett zajokra, még nem nevezném magam költőnek. Álszent szavak, de talán soha nem is fogom. Szerintem ez ugyanolyan, mint bármilyen más közösséghez vagy szubkultúrához tartozás. Amíg a csoport nem mondja rólad, hogy tag vagy, addig kívül állsz a körön (talán nem is akarok bekerülni). Jelenleg örülök, hogy vannak gondolatok, amiket átadhatok, mondandó, amit csak ilyen formában, és mindehhez egy eszköz.
Szinte, mintha csak blogot írnék! Szóval semmi komoly.
A közvetlen linket a blogster.hu főoldalára is kitettem.