Felolvasóestet hallgatni, először
Mivel az irányítószám-váltás miatt a hetekkel ezelőtt Baján tartott Lukács Sándor felolvasóestről lemaradtam – bár Gabriel B. Logster még így ismeretlenül is kiérdemelt egy aláírást tőle – ezért szinte kötelezőnek éreztem, hogy valami hasonló irodalmi körben legalább itt fent megmártózzak. A fiatal költőkből verbuválódott előszezon blogot már egy ideje érdeklődve követem, így adta magát a lehetőség, hogy az ő rendszeresen megrendezésre kerülő estjükre nézek be kedden a Tandem Caféba.
Aki ezen a héten kérdezett, Simon Márton, aki saját verseiből felolvasott és a kínpadon ülve válaszolt, az Székely Szabolcs volt. Rajtam még a beszélgetés megkezdése előtt átfutott egy Pilvax utánérzés, hogy itt mindenki nagyon művész, nagyon költő, én pedig egyszeri érdeklődőként a verseknek csúfolt soraimmal kilógok a sorból. Idővel ez azért valamelyest leapadt.
A szintén 83-as születésű Székely Szabolcsra az est folyamán körülbelül 30-35 kíváncsi szempár szegeződött. Kevés vers (talán 8), annál több személyes háttérinfó és résnyire nyitott ajtón keresztüli bepillantás egy költő világába. Mindenképpen érdekesen ható élmény, még úgy is, hogy az én véleményem és hozzáállásom rengeteg dologban eltér az elhangzottaktól, sőt helyenként az alkotói érveket kevésnek éreztem.
Tipikusan olyan dologról beszélek ám most, amelynél ott kell lenni, elkapni néhány pillanatot és az vagy megfog vagy nem. Nálam ez az első olyan vegyesfelvágottként hatott, de ahogy írok róla, egyre inkább késztetést érzek arra, hogy a legközelebbire is beüljek. Ha másért nem, hát művelődni.