Baja város új honlapja
Aki nem követte a twitteket és esetleg amúgy sem gyakori látogatója városunk weboldalának, annak még újdonságként hathat a hír, hogy körülbelül két hete megújult a baja.hu. A frissítést érthető okokból igyekeztek a Halfőző Fesztivál (leánykori neve: Halászléfőző népünnepély) előtt megejteni, hiszen a városmarketingnek dübörögnie kell.

Miután a nevezetes hétvége eseményeit megemésztettük, úgy éreztem illendő kicsit kitérni az új honlapra.
Kiindulásként, annyi elmondható, hogy a régi, ezer sebből vérző, elavult oldalnál csak jobbat lehetett produkálni. Más kérdés, hogy a fejlesztők látszólag saját maguknak állítottak korlátokat azzal, hogy a joomla ingyenes! tartalomkezelő rendszerét választották a baja.hu motorjává. Az eredmény pontosan e választásnak köszönhetően sajnos nem egy átgondolt koncepción alapszik, hanem egy úgyszintén ingyenes! joomla sablonon. Amúgy felhasználói, frissítési és biztonsági szempontból biztosan értékelhetőek a joomla keretrendszer által nyújtott előnyök. Annak morális megítélését, ami egy nyílt forráskódú, szabadon beszerezhető szoftver továbbértékesítésekor felmerül, már az olvasókra bízom!
Ehelyett jöjjön egy gyors áttekintés a design körül:
- A fejlécben megjelenő képek kellemesek és hangulatosak. Ellenben a flash alapú megoldást erőtlennek érzem. Lehet inkább egy oldalbetöltődésenként változó, random generálódó, képadatbázisból dolgozó módszert választottam volna.
- A fő menüsor részletes és mindenre kiterjedő. Amikor viszont valamelyik menüpont felirata fölé visszük az egeret, az alig érezhetően, de mégis zavaróan veszít a vastagságából.
- A lenyíló almenük a fehér hátterük miatt olykor beleolvadnak a szövegbe, és ez a választható menüpontoknál előjövő narancssárga szürkés-sárga kombináció sem túl karakteres párosítás.
- A polgármester úrral személyesen semmi problémám, de ez a róla készült kép egyrészt sötét, másrészt nem értem, hogy miért kell elfoglalnia, az amúgy vezércikkeknek fenntartott helyet.
- A rovatcímek barna háttere szintén rontja az összképet, és én személy szerint fontosnak tartanám a további hírek alatti cikkekről elsőre egyértelművé tenni, hogy azok ott belső linkek. Így csak egy felsorolt lista, ami nem kimondottan csábít kattintásra.
- Az oldalon használt három (négy) hasábos szerkezet jó, de ahogy egy oldalnyit lejjebb gördítjük a képernyőt a két jobb szélső hasábban máris üres fehérség fogad bennünket. A tartalomra éhes szemnek ez rögtön feltűnik és hiányérzetet kelt.
- Az oldal belső órája egy órával a valós idő előtt jár. Ezt nekem is véletlenül sikerült kiszúrnom, amikor egyik este 11 órakor már másnapi dátummal fogadott a site.
Röviden és még néhány apró hibától eltekintve első blikkre ennyi a friss baja.hu-ról. Összességében elmondható, hogy üdvözlöm és ünneplem a megújulást. Más kérdés, hogy teljesen más felfogásban alakítottam volna ki az oldalstruktúrát. Idővel meglátjuk hova vezet ez az út.
full disclaimer: A blogster.hu alatt futó blogot az ingyenes Wordpress blogmotor hajtja, a design a personal theme alapjaiból építkezik. A blogban felhasznált eszközökből a bloggernek semmilyen pénzre váltható előnye nem származik.
This is how I rollin’ – mondhatnám!
Jó ötlet, köszönöm a tippet!