Sziget.tv 2008 – index LIVE
Nálam a hajógyári szigetőrület 2002-ben indult és nagyjából abban az évben véget is ért. Akkor az érettségi utáni és egyetem előtti üresjáratban Perényi ‘ex-punk isten’ László elvtárssal és Sümegi ‘Old’s Club sörhas‘ Ákossal lépegetünk a világzenei kavalkádot jelentő színpadi deszkák közelében. Abban, az azóta emlékektől megszépült évben a hetijegyet még tizenezer magyar forintért szereztük, amiért cserébe a Tankcsapda koncerten az ötödik sorban pogózhattunk. A délutáni semmittevés óráiban én rendszeresen Réz András filmesztéta elmélkedéseit hallgattam, este 8-ra állandó helyet béreltünk a vizes póló versenyre, és hajnalban a blues sátorból kiszűrődő hangokra zuhantunk álomba.
Többek között itt sikerült beszerezni a mindenkit használatra késztető konga dobot, egy szakadt batikolt felsőt és benyelni fél kiló port kosszal.
Aztán mindez nosztalgiává silányult, ám az eltelt 6 év alatt egyszer sem éreztem különösebb késztetést arra, hogy a mostanra aranyáron beszerezhető belépőkért cserébe újra szigetlakó legyek.
Közben azonban megérkeztünk 2008 augusztusához, ahol ugyan az én álláspontom mit sem változott, ellenben a magyar internetes média fenegyerekeinek, az index.hu-nak hála a Sziget Fesztivál jött el hozzám, egyenesen a böngészőmbe. Az internetes hírportál két szerkesztője (szabóZ és mikes) megirigyelve a Justin.tv sikerét, egy vállról indítható webkamerával, T-mobile-os támogatással és a Ustream ingyenes online videóstream szolgáltatását használva, élőben közvetítenek nekünk a Szigetről.
Jelenleg ugyan akkucsere miatt offline a műsor, de előtte közel 500-an követték az emberközeli, életszagú, néha harsányan káromkodós műsort, és nyertek bepillantást az ott táborozó hazai és külföldi fiatalok másnapjaiba és a programokra csábító sátorok mélyére.
A magyarokat nélkülöző olimpiai számok szünetében, munka mellé, állandó jellegű háttérzajforrás.
Sziget LIVE!