Hogyan (ne) fordítsunk

A bejegyzés címe nem gyorstalpaló egy angol-német tolmácsképzőhöz, hanem saját kézzel kiosztott pofon, amolyan egyszemélyes performance, ami ha labdarúgásról lenne szó, akkor a magyarok legcsúfosabb 91-ik percében szerzett öngóljaként vonulhatna be a történelembe. Azonban a labdarúgó stadion helyett ez az eset egy (szimplán öt órás) állásinterjú végjátékában esett meg.

Ha esetleg nem tudod, hogyan lehet egy ígéretes, már-már rád nézve kecsegtető jövőképet percek alatt porig égetni, ott lépek be lazán én a képbe és megmutatom a módját!
Mindössze annyi kellett, hogy kinyissam a számat, és az azon keresztül kontrollálatlanul kiáramló szavak eljussanak a hallójáratokba. Mire feleszméltem, a szobára kiült a hűvösen kínos csend, és abban a pillanatban rajtam kívül mindenki meg volt győződve róla, hogy én vagyok a legalkalmatlanabb munkaerő a pozíció betöltésére.
Lóci barátom – Magyarbóly bikája – erre a szép teljesítményre azt mondta, hogy ezt még a kollégiumi időkből elhíresült Jackass-es rántottakészítés megemlítésével sem tudtam volna jobban alulmúlni.

Bár reménykedni még lehet, de mivel körvonalaiban ismerem az ő kiválasztási szisztémájukat, a korábbi jelentkezők tanulságos példáit, ma éjszaka, az esőben hazafelé újra felidézve a történteket, valahol a Sasad úti megálló után feladtam. Jobban mondva felvettem a reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra hozzáállást.
Persze ne legyen igazam, de mielőtt még megettem volna az internetet reggelire, szerintem mehetek vissza a balettbe ugrálni!