Kétszer három
Furcsa érzés, hogy ugyanazzal a munkamorállal és hozzáállással két különböző próbaidőszakot és teljesen más iparágat megismerve mennyire máshová jutottam, juthattam.
Közismert, hogy az első helyen felmondtam. A másodiknak most félhivatalosan is adtam még vagy öt évet.
És hogy ezért cserébe mit kaptam? Több pénzt, nagyobb felelősséget, hatalmat, irányítást? Talán.
Én mégis inkább azt mondanám: lehetőséget.
Eddig bizonyítottam egy szinten, mint nyelvvizsgán alapfokon. Ezen most túllépve új, magasabb elvárásoknak és egyúttal ismét magamnak kell megfeleljek.
Személyiség szempontjából egyébként ennek az egész ranglétrán való haladásnak van egy nagyon egyszerűen ellenőrizhető és sokat sejtető mérőszáma. Függetlenül attól, hogy a vállalati hierarchiában éppen hol helyezkedsz el, mennyire degradál számodra egy a munkakörödtől teljesen eltérő, attól “alantasabb” feladat elvégzése? Mennyire esik nehezedre kérés nélkül elvégezni olykor más munkáját? Számomra ez az egyik legfontosabb fokmérő akár magammal, akár másokkal szemben.
Ameddig ez így lesz, addig azt hiszem nem lesz baj.
Érdekes módon ezt a szemléletet, ha kimondatlanul is, de éppen az első munkahelyemen lestem el.
“It’s about connecting the dots”, ahogy Steve Jobs is mondja: