One step closer

Apránként, szépen kimért lépésekkel és olykor estébe nyúló túlórákkal, de haladunk előre egy irányba. Mondhatni az elmúlt közel négy hónap eredményeként látható és elérhető távolságba került egy álom a sok közül.

És ugyan ez újabb, extra munkaórákat igényel – talán minden eddiginél többet – de rám mindenképpen inspirálóan hat.

Persze közben ennek köszönhető, hogy ez a blog egyre inkább egy kihalt texasi szellemvárosra emlékeztet. Ám ha őszinte akarok lenni, ez sokall kevésbé zavar, mint zavart volna mondjuk fél éve. Talán egy hónapja is van, hogy felírtam magamnak, hogy a jövőben ide csak érzésből fogok írni, akkor és annyit, amikor és amennyi jól esik.

Igaz, nem ezért, hanem inkább időhiány miatt nem esett szó például a Rock ‘n’ Rolla filmről és az annál mérföldekkel jobb soundtrackjéről vagy a Wasabi étteremben tett látogatásunkról.
Arról is kevesen tudnak, hogy az albérletes élet krémjeként, februárban megtapasztalom az egyedül élés velejáróit. Igen, a lakótársak vagy egy egzotikus vidékeken próbálják elkerülni az AIDS fertőzést vagy egy francia kisvárosban tengetik napjaikat. A magyar valóság maradt nekem.

Most viszont van még két órám visszaaludni, úgyhogy kihasználom.