Archived entries for art

Amazing Race (Baja) – I. Rezét Kupa

Igazából mindig is azok közé tartoztam, aki egyrészt szégyellte, hogy milyen keveset tud a szülővárosáról és annak múltjáról, másrészt ez ellen soha nem is tett.
Többek között ezért volt a vártnál is érdekesebb és élvezetesebb a ma délelőtt megrendezésre kerülő bajai Városismereti verseny.

Az amerikai Survivor és Amazing Race részéken csüngő kalandvágyó lelkem ezáltal a rendezvény által egy kicsit végre megmérettetett. Rohanni, keresni, figyelni, szemfülesnek és előrelátónak lenni egyszerre, miközben az ember igyekszik csekélyke tudása legjavát nyújtani.
Eközben pedig olyan új információk birtokába jutottunk, amelyeknek hosszú távon persze semmi haszna, de az embert mégis önbizalommal tölti el, hogy az átlagnál egy kicsivel jobban ismeri a városát.

A négy órás szintidejű, összesen több mint 120 kérdésből álló verseny, a mi esetünkben az én mai napi egyéb elfoglaltságaim miatt sajnos egy kicsit kapkodósra sikerült. Igaz ezzel a felnőtt kategória leggyorsabbjai lettünk (2óra 22perc), ami viszont nagy valószínűleg a minőség rovására ment.
Ettől függetlenül jól esett volna, ha célba éréskor Phil Keoghan mosollyal az arcán a következőképpen üdvözölt volna bennünket: “Gerti and Bangus, you are team number one!”

Ám mivel az eredményhirdetés körülbelül délután háromkor már megtörtént és azóta még nem tört ránk a Bajai TV stábja, valószínűleg jövőre jobban át kell olvasnunk a Türr Istvánról szóló wikipédia szócikket.

It was fun!

Sticky-note strikes back

Az EepyBird két díjnyertes agya legújabb kísérletéhez a Diet Coke-ot és a Mentos hátrahagyva most 280000 darab irodai post-it cetlit használt fel.
Az eredmény láttán több cégvezető megduplázta az irodaszerekre szánt keretet. Nem csoda.

Ne bántsd

József Attila személye egyre inkább olyan lesz, mint egy üveg bor vagy a Kispál és a borz együttes: a három közül kimondottan egyikért sem rajongok.
Tegnap este mégis, túl fél üveg Balatoni Rosé-n (Varga pincészet 2007), négy meghallgatásra váró Kispál és a Borz album pihent a playlistben, és a bal kezemtől 30 centire József Attila költeményei vártak elolvasásra. A változás szele szárítja ki a szemeket.
Azóta Grabovski Gábor pizzát rendelt, leittasodott másodmagával, és újra hord karkötőt. Történtek dolgok, na.

Az egész amúgy egy szokásos Alexandra könyvesboltban tett kiruccanás eredménye.
Continue reading…

Frázisokban beszélek

Most csak ennyi, de erről hosszú lenne mesélni és senkit sem érdekel. Viszont ezt a korábban megírt pár sort még sokáig fel merem vállalni, kivételesen tényleg.

Nők.
 Kegyvesztett, gitthiányos,
  homályosra csiszolt
   ablaküvegek.
Elhajítva
 vagy
  átlátszó kezünkben
   szilánkonként
    a legszebbek.

Sötétben, együtt féljünk
 a besüvítő szél lépteitől
  s, fekszem mellétek!

Játék a kicsúfolt sorokkal

Ismét bepróbálok valami újat, amiben az olvasók kezébe adom a döntést. Meglátjuk mit szabadítanak a világra!
A terv az, hogy mostantól hétről-hétre, szombatonként kikerül ide egy vers vagyis inkább annak vázlata, amire egy 1-től 7-ig terjedő skálán lehet tetszésnyilvánítás céljából szavazni. Az 1-es a húzzuk le a wc-n, 7-es a József Attila se tudta volna jobban elfingani magát kategória. Kettő között mindenki, azt amit és ahogy érez.
Függetlenül a minősítéstől a legtöbbet szavazók, na vajon mit nyerhetnek?!

Az aktív értékelést és véleményezést előre is köszönöm!
Continue reading…

Maupassant – A szépfiú

A könyv, amit úgy adtak a kezembe, hogy a főhőse én vagyok. A könyv, amit úgy tettem le, hogy képtelen legyek utána kijelenteni: “Nem, én soha nem leszek ilyen.”

A történet az 1880-as évek Franciaországában játszódik, ahol egy vidéki parasztcsaládból származó jóképű fiatalember megcsinálja a szerencséjét. Miután leszerel a katonaságtól, Párizsba költözik, éli a bohémek éhenkórász életét, amíg régi barátja segítségével be nem kerül az egyik helyi napilap tollforgató újságírói közé. A szakmához ugyan kezdetben nem ért, de hamar rájön, hogy felhasználva a gyengébbik nem körében aratott sikereit, hamar feljebb tornázhatja magát a ranglétrán. A nők kegyein keresztül rangot, hírnevet és pénzt szerez magának. Eközben hamis ígéretekkel csábít, minden érte hevesebben dobogó szívet kihasznál és összetör. Bűntudat nélkül, mohó kapzsiságtól megéhezve kaparja egyre hevesebben a maga gesztenyéjét. Kitünően szövögeti az egymásba fonódó terveit, amelyek mind arra hivatottak, hogy karrierje csúcsára emeljék.

Maupassant úgy mutatja be a főhős Georges Duroyt, hogy az olvasó az események előrehaladtával egyre kevésbé legyen képes szimpatizálni a személyiségével. Mire a végkifejlethez érünk, illik szabályosan undorodni álságos figurájától. Egy belső erőnek engedelmeskedve nekem ennek ellenére kellett valamiféle pozitív hajtóerőt találnom, ami megindokolná a tetteit és kevésbé rossz színben tüntetné fel. A végére már nekem sem sikerült, úgyhogy válaszokat most magamban keresek.

A könyv amúgy helyenként remek, összességében jó. Az, hogy valakit a címszereplő egyik mai megtestesítőjének mondjanak, gondoljanak, egészen felkavaró érzés. Ha igaznak vesszük, hogy mindenkinek van egy sötét oldala, igen, az enyém valószínű sok helyen találkozna a Georges Duroy felé sodródó szemléletekkel.
Vagy már találkozott is.

Négy lovas

Az apokalipszis négy lovasa (hogy pontosítsak), dübörög. Ez egy ilyen kép, amit előszeretettel ragasztok fel az égre. A sorok mégis arról szólnak, hogy levágtam magamról két kötelet. A szokásos vicces fejezet, hogy akik miatt fel és lekerült, azok fél óra alatt váltották egymást egy fehérre írt macskakő utcáin. Előbbi meg se ismert. Jobb is, mert míg én csak 18-nak, ő szarul nézett ki. A másikról majd egy vers szól, igen, lejjebb. Születésnapi ajándék helyett.
Tegnap a gyerekkönyvtárban olvastam gyerekverseket. Úgy érzem, azon a szinten vagyok, úgyhogy jól esne egy józanító pofonvágás, hogy te fasz, még írni se tudsz, ne pózolj, hagyd már abba! Csak hát, a Harcosok klubja óta tudjuk: “Az önfejlesztés önkielégítés, az önpusztítás…”

Kakaó helyett most kólát fogok inni, sokat.

Continue reading…

Felolvasóestet hallgatni, először

Mivel az irányítószám-váltás miatt a hetekkel ezelőtt Baján tartott Lukács Sándor felolvasóestről lemaradtam – bár Gabriel B. Logster még így ismeretlenül is kiérdemelt egy aláírást tőle – ezért szinte kötelezőnek éreztem, hogy valami hasonló irodalmi körben legalább itt fent megmártózzak. A fiatal költőkből verbuválódott előszezon blogot már egy ideje érdeklődve követem, így adta magát a lehetőség, hogy az ő rendszeresen megrendezésre kerülő estjükre nézek be kedden a Tandem Caféba.
Aki ezen a héten kérdezett, Simon Márton, aki saját verseiből felolvasott és a kínpadon ülve válaszolt, az Székely Szabolcs volt. Rajtam még a beszélgetés megkezdése előtt átfutott egy Pilvax utánérzés, hogy itt mindenki nagyon művész, nagyon költő, én pedig egyszeri érdeklődőként a verseknek csúfolt soraimmal kilógok a sorból. Idővel ez azért valamelyest leapadt.

A szintén 83-as születésű Székely Szabolcsra az est folyamán körülbelül 30-35 kíváncsi szempár szegeződött. Kevés vers (talán 8), annál több személyes háttérinfó és résnyire nyitott ajtón keresztüli bepillantás egy költő világába. Mindenképpen érdekesen ható élmény, még úgy is, hogy az én véleményem és hozzáállásom rengeteg dologban eltér az elhangzottaktól, sőt helyenként az alkotói érveket kevésnek éreztem.
Tipikusan olyan dologról beszélek ám most, amelynél ott kell lenni, elkapni néhány pillanatot és az vagy megfog vagy nem. Nálam ez az első olyan vegyesfelvágottként hatott, de ahogy írok róla, egyre inkább késztetést érzek arra, hogy a legközelebbire is beüljek. Ha másért nem, hát művelődni.

Almost there

“Aztán elmúlnak hosszú hónapok,
és rólad, akiért a porba rogytam,
barátaim beszélnek, hallgatok
s azt kérdezem tőlük tünődve: Hogy van?”

– Paul Géraldy: Toi et moi

Kizárólag azért ragadtam ki ezt a részletet, mert pár napja konkrétan megtörtént. És tényleg, majdnem én vagyok, ott, a sorok között.
Paul Géraldy korai szerelmes verseiből álló Te meg én című válogatáskötete tiszta, érthető képekkel szimbolizál egy szerelmet, egy kapcsolatfolyamatot. A sorai között nincs helye olyan bábeli szürrealizmusnak, amikkel én előszeretettel kooperálok. Bennem ettől fel is ébredt némi hiányérzet, de ezt ellensúlyozza a versek sajátos ritmusa. Hála Kosztolányi Dezső nagyszerű fordításának (bár hülyeségeket pofázok, mert eredeti nyelven ugye nem olvastam).
Akit esetleg érdekel, itt a mélyére leshet!

04.23.

Ilyen távolságból szinte adta magát, hogy ezen a napon valami újszerű formában kívánjak sok boldogságot. Igen, egy…
Continue reading…



Copyright © 2004–2009. All rights reserved.

RSS Feed. This blog is proudly powered by Wordpress and uses Modern Clix, a theme by Rodrigo Galindez.