banguli.blogster.hu

Túl az elsőn

Minimál bréking nyúz és amúgy is csak nekem poén, de imádom az olyan látogatókat, akik a Gabriel B. Logster blogja, verse vagy más hasonló keresőszavakkal találnak ide.
De merüljünk inkább alá a vidám füttyöktől hangos bányatárnák mélyére, úgyis arra vár mindenki.

Délelőtt tízkor – ekkor még saját asztal híján – a legszebb munkaruhámban már a főnök székében pörögtem magam körül, várva az első eligazítás okozta felfoghatatlan információmennyiséget. Később gyors bemutatkozás a tucatnyi kollégának (ötük nevére még most is emlékszek), majd megkaptam a saját elektronikus postagalambomat, amivel a külvilág felé üzengethetek. Mondhatni, már vagyok valaki.
A nap nagy része ezután azzal telt, hogy a rámzúdított digitális oldalak olvasása közben próbáltam felfogni, hogy a jövőben mit kell, mivel és hogyan. Holnap már szintet lépek és beszámolókat gyártok, az ígéretek szerint.
A hangulat jó, a munkatempó hozza az általam csak fővárosi habitusnak elnevezett nyugodt sebességet. Értsd, nem siet senki sehová, de azért végzi a dolgát.

Az élményeknek ülniük kell, aztán okosabbak leszünk, de a fiúk továbbra is a bányában dolgoznak.
Banguli voltam, MOM Park, az Úr 2008-ik évében, annak április havában, a tizenötödik napon.
Ma sem lesz gond az alvással.

DIA

A cím ellenére most ne egy női névre asszociáljunk, hanem a szerzői jogok újragondolására és a XX. századi magyar irodalom jelentős részének ingyenesen elérhetővé tételére. Az 1998-ban alapított Digitális Irodalmi Akadémia elsődleges célja a hazai írók és költők műveinek népszerűsítése, miközben az alkotók művészi munkáját tiszteletben tartják és honorálják. Utóbbi a mindenkori minimálbér négyszeresének megfelelő havi összeget, valamint különböző folyóiratokra való előfizetést jelent.
Kezdetben a Digitális Halhatatlanok soraiba csak Kossuth-díjas vagy Babérkoszorúval kitüntetett tollforgatók kerülhettek be. Azóta a közösség minden évben egy új tagot választhat maga közé. 2007-ben Takács Zsuzsát érte ez a megtiszteltetés, de a tagok között Faludy Györgytől, Pilinszky Jánoson át, Spiró Györgyig sok mindenki megtalálható. A 67 szerző életrajzán túl, mintegy 1200 digitalizált könyv és kötet van pillanatnyilag fent. Aki fogékony az irodalomra és érdekli az írásos kultúra, az biztosan rábukkan néhány érdekes műre (online és letölthető változat egyaránt van).
Én is az elmúlt hetekben fedeztem fel az oldalt és hihettek nekem, ha azt mondom, nem csak pornópótléknak kiváló!

A blogster.hu művészsarkából jelentkeztünk. Ne csak ponyvaszagú blogbejegyzéseket olvassatok!

Valahol Európában

A musical alapjául szolgáló eredeti filmet (Radványi Géza és Balázs Béla munkája) nem ismertem, nem láttam. Magáról a darabról is kevés és hiányos információim voltak. Magyarán a bajai III. Béla Gimnázium színistúdiójának legújabb előadására teljes tudatlanságom birtokában, ám kíváncsian ültem be.

Ugyan a két felvonás közötti szünetben szórtam némi kritikákat, a tiszteletjegyet szerző bátyám legnagyobb örömére, de összességében azt kell mondanom, egy élmény volt. Még ha nem is olyan mélyre ásó, de mindenképpen a felszín alá kaparó. A részemről negatívnak ítélt elemek amúgy inkább az eredeti forgatókönyvnek szóltak és egyáltalán nem a szereplőgárda munkáját akartam kisebbíteni vele. Mert színészekből aztán volt bőven. Egy ponton attól féltem, hogy a színpadon se fognak elférni.
Ami érdekes, hogy nem volt feltűnően kiemelkedő szerep (és ezáltal színész se). Ehelyett rengeteg karakter apró jellemvonásaiból épült fel az egész. A musicalbetétekről szintén hasonló mondható el, a legtöbbje a helyén volt és egységükben álltak össze.
Ha valamit ki kell emelni, az kétségkívül a látványterv, a díszlet és a kosztümök lennének. Konkrétan a forgatható (lábakon guruló?) falakon csak ámultam, a városi és várbeli jelenetek hátterét nagyon eltalálták. A korhűnek ható ruhákon pedig mindig csodálkozok, hogy honnan lehet ennyit összeszedni. Igaz a Hosszút alakító Ottmár Attilának éneklés közben egy rövid időre meggyűlt a baja a kifordult ujjú kabátjával, de oda se neki.
Ja igen, a zárójelenet még a kőszívűeket is ellágyítja, engem megérintet és szerintem nem voltam vele egyedül a teremben. Azért külön dicséret!

Az egyedüli dolog, amin folyamatosan felhúztam magam, hogy a közönség az énekek után képtelen volt megfékezni a tenyerét, és minduntalan tapsba törtek ki. Én meg olyan vagyok, aki szereti, ha nem ölik meg a pillanatot és szakítják meg hangos ovációval. De ez csak ilyen saját dili, a darab ettől még bárkinek ajánlható és fogyasztható.

Epilógus helyett

Ezt a bejegyzést tegnap valami olyasmivel kezdtem volna, hogy nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon jó érzés, amikor viszontlátod magadat pár fehér lapon, amik az ujjaid között pihennek. Egyfajta nyugodt beteljesülés, amire nem is számítottam. Amikor a még frissen kötött (spirálozott) gyűjteménnyel leültem a Déry kertbe, egy rövid időre a világban valahogy a helyén volt minden.

Amúgy iszonyatosan féltem attól, hogy a nyilvános publikálás után valami üres, megszégyenült kifosztottság lesz rajtam úrrá. Szerencsémre nem így lett.
Attól is tartottam, hogy az elmúlt három hét (a művek 95%-a ekkor készült) intenzív rímfaragása után, elszáll az ihlet. Helyette az alkotás hevében felfedezett ajtó nyitva maradt és ugyan eddig csak egy visszajelzés érkezett (egy pedig előjegyezve), de a versek2.txt már létező fájl a gépemen.

Mindezektől és mert kicsivel figyelmesebb lettem a környezet és az általam keltett zajokra, még nem nevezném magam költőnek. Álszent szavak, de talán soha nem is fogom. Szerintem ez ugyanolyan, mint bármilyen más közösséghez vagy szubkultúrához tartozás. Amíg a csoport nem mondja rólad, hogy tag vagy, addig kívül állsz a körön (talán nem is akarok bekerülni). Jelenleg örülök, hogy vannak gondolatok, amiket átadhatok, mondandó, amit csak ilyen formában, és mindehhez egy eszköz.
Szinte, mintha csak blogot írnék! Szóval semmi komoly.

A közvetlen linket a blogster.hu főoldalára is kitettem.

Gabriel B. Logster – Szakadékok

A most következő bejegyzés tartalma az emberi érzelemvilág számos képviselőjét felvonultatja. Pontosan ezért megzavarhatja egyes olvasók nyugalmát, lelki békéjét és komoly változásokat idézhet elő a bloggerről eddig kialakított képben. Így kizárólag a szülői felügyelettel rendelkező 18 éven felülieknek ajánlom. Saját felelősségre.
Komolyan!
Continue reading…

Piece of Art

Legutóbb a This is England című filmben felcsendülő Fouri dal Mondo című Ludovico Einaudi darab sebészi pontossággal képes megpengeti a belső húrokat. Ezt a számot használta fel egy angol táncoslány, hogy érzékeltesse a sztriptízbárok kedvelt fémrúdjain való vonaglás megfelelő körítéssel szükségszerűen nem csak deréktájon mozgatja meg az embert.
Akárhányszor nézem meg a videót a szexualitás helyett a balettos kecsesség jut csak eszembe.
Akkor jöjjön a reggeli, ébredős videónk:

We want Apple Hungary!

Aki esetleg nem tudná miről van szó, annak itt a kiáltvány. Aki a többi lelkes apple fanboy művét szeretné megnézni, azok erre induljanak!
Egy a nemzet, egy az ország, egy a cél!

Karcolgatok

Vannak helyzetek, amiket csak kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után, tisztes távolságból, érett higgadtsággal és az idő adta tapasztalattal lehet a helyükön kezelni. Művészkedő mazochista vagyok vagy csak simán hülye, de egy ideje elérkezettnek láttam az alkalmat arra, hogy az elmúlt hónapok csodáit és csapásait csokorba foglaljam. Önéletrajzi ihletésű, amatőr versek ezek a közelmúltról, a mostanra átformálódott jellemem tükrében. Nekem segítenek emlékezni, másnak, aki egyszer hasonló cipőben jár, talán felejteni.
Az utóbbi két, iszonyúan produktív nap eredményei közül persze, hogy az egyik legelborultabbat, most meg is osztanám.

Mély levegő, óvatos lépések!

Continue reading…

Vigyázz, kész, rajt!

Az éjszakai hangulatfokozás után visszatérve, mindenkinek ajánlom, hogy hangolja a tévéjét vagy az internetét a Magyar Televízióra! Nem Stohl Bucit állítom tűzvonalba, hanem egy sokkal értékesebb műsorra hívnám fel a korosztály figyelmét. A Vigyázz, kész, rajt! célközönsége kimondva a pályakezdő tömeg, kimondatlanul bárki vagy akárki. Portréfilm számtalan különböző területen tevékenykedő, húsz és harminc közötti magyar fiatalról. Bemutatva a mindennapjaikat, a hivatásukat, a szűken értelmezett életüket, 25 röpke percben. Az m2-n megy minden héten, de szerencsére az mtv online videótárjában a leadott adások utólag elérhetőek. Én is itt találtam rá tegnap, mára majdnem az eddigi összes részt végignéztem. Inspiráló.

Ez a portréfilmezés szerintem amúgy egy hálás stílus. Amikor a képernyőn keresztül bepillantást nyerhetünk egy roma származású tehetséges jazz zongorista hétköznapjaiba vagy fiatal színészek, bűvészek, biciklisfutárok, stylist cukrászok (és még sorolhatnám) életútjának egy darabjába, az engem mindig megérint.
Az előbb Simon Márton költő riportfilmjét néztem meg. A végén, amikor egyik saját versét olvasta fel, fejben valahol ott maradtam. Azóta olvasom a blogján keresztül a verseit, aminek hatására a szavak tonnás súlyokat kaptak, szól a jazz és azt hiszem ennyi.
Ennyi.

Lawrence Block – Nyolcmillió halál

Matt Scudder kiégett exrendőr, csóró magánnyomozó tele alvilági kapcsolatokkal és alkoholproblémákkal. A józanság okozta keserű szájízt épp remegő kézzel igyekszik nem whiskyvel leöblíteni, amikor felkeresi egy prostituált, hogy segítsen neki kiszállni az emberiség egyik legősibb szakmájából. Mivel szüksége van a pénzre és semmilyen használható kifogás nem jut az eszébe, elvállalja az ügyet. A látszólag lovagias tett azonban hamar hullákat és egy megoldhatatlannak tűnő bűnügyet szabadít főhősünk nyakába.

A krimijeivel híressé vált Lawrence Block regényeit óvatosan kell kezelni. Nála sosem a cselekmény fő szála az érdekes, hanem a körítés, a környezet, amibe a szereplőit elhelyezi. Matt Scudder ezért is illik bele olyan jól a szerző által bemutatott New York, a nyolcmillió halott városának képébe. Öröm végignézni a szenvedéseit. Ami még fokozza az élvezetet, hogy az utcákon található mocsok mellett az emberekben kialakult elhidegült közöny és a mindennapi lelki gyötrelmek a történet előrehaladtával egyre kézzelfoghatóbbá válnak. Szerencsére a bűnügy felgöngyölítése itt sokkal jobb lett, mint a Bérgyilkos a célkeresztben esetén. Az ínyenceknek emellett akad még néhány feljegyezhető, frappáns idéznivaló (“Én kefélek, te nyomozol, Isten megbocsát.”), szóval a Baja – Bp – Baja vonatútra még ilyeneket.

Külön élvezet volt a könyv felénél beérkezni a kétmillió halott városába és lekövetni azt ami az óceán túloldalán is ugyanígy működik, vagyis pont hogy nem működik. Rezignált fejek, látszólag passzív agresszív emberek.

Két órát még mindenki szerelmeskedjen, aztán holnaptól törünk sok (csoki)szívet!