Az azonnali üzenetküldő programok közkedvelt zászlóvivői, az emotion ikonok végre kilépnek a monitor síkjából. Mindehhez nem volt szükség formatervezői bravúrra, csak egy találó ötletre, letisztult tálalásban. Óriási!
A reggeli kávé-tea-kakaó kombó mindjárt jobban hat, ha ilyen bögréből csurgatjuk le a torkunkon.
A formáját és állagát tizenkét évig megőrző hamburger őshazájában sorozatfronton az ősz ilyenkor egyenlő a masszív durvulással. Bár nem hittem volna, de a tavalyi 30-as számot sikerült megugrani.
Ez tipikusan az, az időszak, amikor az évadnyitó részek miatt még olyan sorozatok is megkapják a maguk 42 perc hírnevét, amelyeket amúgy nem követek. Csak hát függőként illik napra késznek lenni!
De innen már tényleg csak a lefelé, a kaszákkal kikövezett úton.
A sorozatok történelmének egyik legvéresebb csatája és a drámai fordulat. Magnum, TC, Higgibaby és a papagáj fantasztikus alakításában.
Ahogy én azt nem értem, hogy nem tüntettek éveken át az állatvédők Robin Masters egykori villája előtt, úgy a digg kommentelői között akadt, aki szemöldökét felhúzva csodálkozott a sorozat 8 évadon át tartó sikerén.
Eddig nem voltam a sorozat elvakult rajongója, de a mai Baja – Budapest vonatút alatt az erotikus töltettől erőteljesen túlfűtött Kés/Alatt részek megtekintése közben a látszat alapján több utas gondolhatta úgy, hogy két egy lépésnyire lehetek a nyilvános helyen magukhoz nyúló perverzektől.
Máskor ennyi erővel bármelyik Lexington Steele hardcore gangbang pornóját is nézhetném.
Az óriási marketingkampánynak is köszönhetően eddig megközelítőleg 800 millió dolláros bevétel, az imdb toplistáján az előkelő harmadik helyezés, az elvakult rajongók által már előre Heath Leadgernek odaítélt Oscar-díj, 153 perc játékidő és sokak szerint minden idők legjobb mozivászonra álmodott képregény-adaptációja. Általánosságban ezek a pozitív visszajelzések hallhatók a legújabb Batman film, A sötét lovag kapcsán.
Az első kézből származó igazság azonban csak Joker gunyoros tapsa után.
A legújabb denevérmozi azon kevés akciófilmek – ha lehet egyáltalán akciófilmnek titulálni – közé tartozik, amelyekről a hozzám hasonló, a műfajtól elfordult nézők is azt mondják: “Ezt bizony, barátaim és ellenségeim, érdemes megnézni!”
De miért is vagyok bajban az akciófilm besorolással?
Azért, mert A sötét lovag a thriller és maffia filmek legjobb elemeit gyúrja egybe, de valójában egy bonyolult, több szálon futó személyiségrajz, amellyel messze túlnő a saját keretein. A rendező Christopher Nolan és a férfi főszereplők (Aaron Eckhart, Heath Ledger, Christian Bale) munkáját dicséri, hogy mindezt sikerrel teszi.
A történet sodrása jobb, ha mindenkit személyesen ránt magával, így arról csak annyit, hogy három, a végletekig kidolgozott szereplőre koncentrál. Ám igazság szerint, a nappal nagyvilági életet élő Bruce Wayne, aki a sötétség leszálltával denevérbőrbe bújik, a karrierista államügyész Harvey Dent és a racionális célokat elutasító, skizofrén, anarchista Joker, egyetlen ember. Az ember. Te, én és a bennünk lakozó, félelmek által gerjesztett jó és rossz, vagy annak árnyalatai. A Batman hatodik része pedig attól nagyszerű, mert mindezt úgy, olyan csomagolásba bújtatva mutatja be, hogy a nézőnek elsőre talán le sem esik.
Izgalmas, fordulatos és ahogy a társasjátékok oldalán szokott állni 0-99 éves korig ajánlott.
A sötét lovag a szuperhősfilmek Birodalom visszavágja, már ha értjük a párhuzamot!
Csapó!
A gépiesített E.T. klón, a rajzfilmre vitt Johnny-V a Rövidzárlatból, vagyis Wall-E valahol az első előzetesek alkalmával már belopta magát a szívembe. Így aztán kihagyhatatlannak tűnt a Pixar idei évi alkotása. Az eredmény egy tanulságos történet, a robotika törvényeit átíró áramkörszerelem, elsőre akár fel sem tűnő, de gyönyörű grafika és az űrjeleneteknél erős visszanyúlás a klasszikusokig (2001: Űrodüsszeia). Az egyetlen gond velem volt.
Ami pár perc erejéig még aranyos, az 90 percen át bár olykor megmosolyogtat, de alapjában véve unalmas. Hiába, erre mondják, hogy kiégett belőlem a gyerekén. A Kung Fu Panda előtt majd izzót cserélek.
Nehéz egy olyan sorozatról véleményt mondani, amiről a néző csak a 3. évadtól gondolja úgy, hogy igen, ez végre összeállt, így kerek és élvezhető. A Weeds, magyarul Nancy ül a főben (HBO) című fekete komédiával nálam ez a helyzet. Amiért a széria mégis megér egy ismertető kedvcsinálót, az leginkább a főszereplőnőnek, a képen látható Marie-Louise Parkernek köszönhető.
A kezdeti szituáció, amibe gyanútlanul belecsöppenünk, onnan indul, hogy az Agresticben élő Botwin famíliában váratlanul meghal a mindenki által szeretett férj. A gyászt tovább mélyíti, hogy ő volt az egyetlen kenyérkereső a családban. Így Nancy, a fiatal özvegy, hogy saját maga és a gyerekei számára fenntarthassa az eddig megszokott kényelmes életvitelt, néhány eredménytelen próbálkozás után végül marihuánát kezd árulni a környék lakóinak. Az üzlet beindul, a fű szépen fogy és a vásárlók arcára kiül az elégedett mosoly. Ám a dealerkedésnek köszönhetően Nancy egyre kevésbé tudja irányítani az életét. Ahogy a gengszterek, úgy a gyerekei is nehezen kezelhetőkké válnak, ráadásul váratlanul beállít a volt férj bajkeverő öccse, hogy beszálljon a jövedelmező drogbuliba.
A Weeds láthatóan nem az a megszokott családi drámák elemeiből építkező sorozat. Inkább egyfajta, jó értelemben elszállt, abszurd humoradagot és körömrágást kapunk részenként 30 percbe csomagolva. Valószínűleg pontosan ez a kliséktől mentes, önmagából kifordult cselekményszál és a benne sodródó szereplők okozták nálam azt, hogy olyan sokáig tartott elfogadnom és beleélnem magam az elém tárt szituációba.
De azt kell mondanom, megérte. A már a bevezetőben is éltetett 3. szezon, amiben a karakterek érezhetően sokkal kiforrottabbak lettek, annyira üt, mint fél kiló nepáli haska. Itt már egy igazi, gengszterkedő Nancy köszön vissza a hibrid hajtású autó ülése mögül, ahogy a jegeskávéját szopogatja. A banda nagyban termeszt és a piacra dobott, Snoop Dogg (aki vendégszereplőként feltűnik) által elkeresztelt MILF fű mindenhol leszakítja az arcokat.
A főcímzene külön kiemelendő, mert rosszabb bármelyik tudatmódosító szernél. Néhány alkalom után már te is mosolyogva énekled: “Little boxes on the hillside…”
A mai premier tiszteletére futottam magam körül néhány üres kört mire végül beültem az először 81-ben életre keltett, legendás régészprofesszor legújabb kincsvadászatára. A kívánt hatás érdekében már jóval a bemutató előtt elkerültem a filmhez tartozó összes kiszivárgott információadagot. Hadd hasson újdonságként minden egyes képkocka!
Ellenben most bajban vagyok, mert kritikát anélkül nem tudok mondani, hogy ne menjek bele a részletekbe. Így annak, aki nem hátrál meg, minden a kép és a tovább mögött!
Continue reading…
Felejtsd el a Bevery Hills 90210 tinédzserideáljait, hagyd magára Dawsont a rendezői kamerájával és röhögd ki a Narancsvidék szerencsétlenkedő párocskáit! Ha lázadó fiatalok igazi drámáira vagy kíváncsi, akkor elég csak Angliába menni, hogy a Skins című eddig két évadot megélt sorozat garantáltan a kedvenceid közé emelkedjen.
A történet főszereplői 17 év körüli bristoli diákok, akik annak rendje és módja szerint minden elképzelhető formában próbálnak a vesztükbe rohanni. Vég nélküli bulik, tömény drog, tudatmódosító szeszek, soha ki nem alvó cigarettavégek és szexuális túlfűtöttség. Egyedül azzal nem számolnak, hogy a sorsuknak köszönhetően sokkal hamarabb és fájdalmasabban jutnak el a felnőtté válás mélypontjaira. Magyarul az esetek nagy százalékában jobban elbaszódnak körülöttük a dolgok, mint ahogy azt elképzelték. Sokkal jobban.
Az epizódok karakterközpontúak, vagyis részenként más-más szereplőre helyeződik kicsivel több hangsúly. Ebből kifolyólag a különböző jellemek apró rezdülési folyamatosan táguló értelmet kapnak. Ezáltal könnyebben megszerethetőkké vagy ellenszenvesekké válnak. Kapunk barátait ügyesen manipuláló értelmiségi arisztokratát, megjelenésében és minden mozdulatában lúzer szerencsétlen, művészi beállítottságú meleg srácot, anorexiás megzakkant szőkét, laza arabot és még sorolhatnám a nem hétköznapi arcokat. Emellé oltári jó zenék és a saját fiatalságunkat helyből lealázó partyhangulat.
A Skins-ben azt a hatalmas pluszt, amivel veri az összes tinidrámát, az a szereplők látszólag felszínes életét átható depresszió adja. A második évad végénél én magamban valahogy így jellemeztem a sorozatot:
“The most messed up and best fucked up teenage drama, ever.”
Watch it, fuck it!
Most, hogy könnyed tavaszias léptekkel közeledik felénk a nyár, újra komoly problémával nézhetünk majd szembe. Nevezetesen a sör megfelelő hőmérsékletre való lehűtése és ott tartása.
Kapa módszere egy a sok közül, de látványos:
Copyright © 2004–2009. All rights reserved.
RSS Feed. This blog is proudly powered by Wordpress and uses Modern Clix, a theme by Rodrigo Galindez.