banguli.blogster.hu » music

No miss, azt nem-nem…

Banguli — Sat, 24 Oct 2009 15:36:48 +0000

Én konkrétan múlt hét vasárnap hallottam először az alábbi nótát, de Gertivel rögtön egymásra néztünk és tudtuk, hogy kinek kell küldeni…

Rap diszkó

Banguli — Wed, 01 Oct 2008 12:03:48 +0000

Arra, hogy az Állat Kannibálok a Reggel, délben este és a Kés, villa feledésbe merült sikere után egy teljesen vállalható albummal jönnek ki 2008-ban, pár nappal ezelőttig körülbelül annyit esélyt láttam, mint a több mint tíz éve húzódó Duke Nukem Forever játék megjelenésére. Mégis a sok gagyi hakni és kínos médiaszereplés után Qka és Ricsipí a 19 számot tartalmazó Rap diszkó albummal jelzik, hogy teljesen nem veszett még ki belőlük a régi tűz.

A közel 70 percig könnyed ütemeket nyújtó és a régi Animal Cannibals életérzést árasztó hanganyagot áthatja a kultikussá vált ‘98-as Mindenki című szám hangulata. Amikor a Hey Dj!-ben felcsendült a Ludditák utánozhatatlan szólama, még csak reménykedni mertem, de mivel a lemez több, mint 50 előadó közreműködésével jött létre, végig érezni és hallani a nagy magyar hip-hop szcéna undergroundos ujjlenyomatát.
Zeneileg a minőség az elejétől a végéig azonos színvonalú. Ha pár számot mégis ki kellene emelnem, akkor azok a Budapest nyáron, Csillogjon, villogjon!, Északon, Délen… és talán a Faház meg sátor lenne, de ez tényleg csak a saját ízlésvilágomat tükrözi és nem feltétlenül követendő példa.
Az üzenete miatt mindenképpen megemlítendő még az utolsó, Köszönjük! című szám, ami a kattintásmániás torrentfreak-ek felé egy apró kikacsintás és esélyt ad arra is, hogy könnyítsünk a lelkiismeretünkön.

Végezetül kedvcsinálónak az albumhoz készült első videóklip, a Csirió:

Michael Phelps, az iPod és a hip-hop

Banguli — Sat, 16 Aug 2008 13:16:21 +0000

Úgy látszik a hatodik blogster podcast után a mai napot továbbra is zenei és víz közeli témáknak szenteljük.

Az 1985-ös születésű, összesen immár 13 olimpiai címet begyűjtő úszóbajnok, Michael Phelps híres arról, hogy versenyeken a vízbe ugrás előtti utolsó pillanatig zenét hallgat kedvenc iPodján. Az újságírókat és persze a hétköznapi sportkedvelőket egyaránt érdekli, vajon ilyenkor mit hallgat a delfinmozgású földönkívüli, akinek Beijingben sikerült beállítani honfitársa, Mark Spitz rekordját (7 olimpiai aranyérem).

Michael Phelps elmondása szerint elkötelezett hip-hop rajongó. Nagy kedvence a szintén amerikai Young Jeezy művésznevű rapper, akiről annyit már elég tudni, hogy egy interjúban a “No disrespect to my man Barack, but I fuck with John McCain” szöveggel keverte maga körül a felhajtást.
Phelps kedvencei közé tartozik továbbá az Outkast, a ruhamárkájáról is ismert G-Unit együttes, Usher és a Guiness rekorder MC, Twista. A sok színesbőrű rapper mellett, azért a 2004-es athéni olimpián, a 400 méteres vegyes döntője előtt közvetlenül Eminem – ‘Till I collapse című számát hallgatta.

Eme fontos információk birtokában Cseh Lászlónak most van legalább négy hosszú éve, hogy az edzések mellett összeállítson egy jó tracklistet!
(Amint a muxtape meggyógyul, hallgathatóak lesznek Michael Phelps vállaltan kedvenc számai)

forrás: ZDNet

Make noise, not war!

Banguli — Tue, 22 Jul 2008 21:48:56 +0000

Emlékszünk még a CD és DVD korszak előtti, 90-es évekbeli kazetták uralta sötét középkorra? Amikor a kölcsönkapott, értékesnek tartott hanganyagot a kétkazettás magnókon keresztül sokszorosítottuk. A szó szerint rongyosra hallgatott A-oldalas slágerekre? Arra az átkozott pillanatra, amikor a lejátszófej elkezdte húzni a szalagot és a hangfalakból kiszűrődő, elnyújtott zajokból már tudtuk, egy újabb kultikus albumunk veszett oda?

A muxtape.com nyújtotta minimál szolgáltatásról a fenti kis intermezzo jutott eszembe. Az oldal lényege, hogy egy könnyed, gyors és fájdalommentes regisztráció után kedvenc vagy éppen aktuálisan hallgatott számainkat tölthetjük fel a saját aloldalunkra. Sajnos a szabad zenemegosztásnak korlátot szab a rendelkezésre álló tárhely, így a megosztás korlátozva van 12 számra, amelyek egyenként nem haladhatják meg a 24 MB-ot.
Ellenben a feltöltött számok bárhol, bármelyik böngészőből, két kattintásnyi távolságban akármikor hallgathatóvá és élvezhetővé válnak.

A muxtape hirtelen jött tündöklése talán a podcast alkonyát jelenthetné, de nem fogja.
Most viszont kattanj a kazira, ha a nálam jelenleg gyakran játszott számokat te is végighallgatnád!

Hányszor lehet büntetlenül elénekelni egy refrént…

Banguli — Mon, 09 Jun 2008 20:06:37 +0000

Az Európa Bajnokság tiszteletére és a Happy Monday! hangulatot két lábbal meglovagolva sikerült új rekordot felállítani a ‘Munkából hazaérés’ időpontjára. A 21:45 egész barátságos időponthatározó.

Ennek köszönhetően az igényeim mértani pontossággal ledegradálódtak egy ősember szükségleteinek a szintjére: Hideg sör, meleg vacsora, térdre ereszkedett szopásra kész fehér nép.

Motherfuckers wanna get with me. Lay with me. Love with me. All right!

Never seen the Sea

Banguli — Sun, 11 May 2008 05:06:52 +0000

Maga a klip szar, de a szám az egyik legszomorúbb, ever. Erre szokok verseket írni. Amúgy meg végre tudtam egy huzamban aludni több órát, mint nem. Just listen!
Gavin Clark – Never seen the Sea

Valahol Európában

Banguli — Thu, 03 Apr 2008 21:46:39 +0000

A musical alapjául szolgáló eredeti filmet (Radványi Géza és Balázs Béla munkája) nem ismertem, nem láttam. Magáról a darabról is kevés és hiányos információim voltak. Magyarán a bajai III. Béla Gimnázium színistúdiójának legújabb előadására teljes tudatlanságom birtokában, ám kíváncsian ültem be.

Ugyan a két felvonás közötti szünetben szórtam némi kritikákat, a tiszteletjegyet szerző bátyám legnagyobb örömére, de összességében azt kell mondanom, egy élmény volt. Még ha nem is olyan mélyre ásó, de mindenképpen a felszín alá kaparó. A részemről negatívnak ítélt elemek amúgy inkább az eredeti forgatókönyvnek szóltak és egyáltalán nem a szereplőgárda munkáját akartam kisebbíteni vele. Mert színészekből aztán volt bőven. Egy ponton attól féltem, hogy a színpadon se fognak elférni.
Ami érdekes, hogy nem volt feltűnően kiemelkedő szerep (és ezáltal színész se). Ehelyett rengeteg karakter apró jellemvonásaiból épült fel az egész. A musicalbetétekről szintén hasonló mondható el, a legtöbbje a helyén volt és egységükben álltak össze.
Ha valamit ki kell emelni, az kétségkívül a látványterv, a díszlet és a kosztümök lennének. Konkrétan a forgatható (lábakon guruló?) falakon csak ámultam, a városi és várbeli jelenetek hátterét nagyon eltalálták. A korhűnek ható ruhákon pedig mindig csodálkozok, hogy honnan lehet ennyit összeszedni. Igaz a Hosszút alakító Ottmár Attilának éneklés közben egy rövid időre meggyűlt a baja a kifordult ujjú kabátjával, de oda se neki.
Ja igen, a zárójelenet még a kőszívűeket is ellágyítja, engem megérintet és szerintem nem voltam vele egyedül a teremben. Azért külön dicséret!

Az egyedüli dolog, amin folyamatosan felhúztam magam, hogy a közönség az énekek után képtelen volt megfékezni a tenyerét, és minduntalan tapsba törtek ki. Én meg olyan vagyok, aki szereti, ha nem ölik meg a pillanatot és szakítják meg hangos ovációval. De ez csak ilyen saját dili, a darab ettől még bárkinek ajánlható és fogyasztható.