Világosban hazaérni, a ruletten nyerni, és mindenről keveset blogolni, az a tuti!
Sárga zsiguli!
Update: 6:01: Bónuszként most jutott eszembe, hogy ma az összebújós éjszakák évfordulója van, szóval aki teheti, tegye meg! Az agyam meg legalább egy újabb okot talált arra, hogy elzsibassza magát!
Csak a sárga zsiguli!
Hangulatfokozónak: Vad Fruttik – Nekem senkim sincsen.
Egy tipikus példa, hogy miért kellene jóval több jazzt hallgatni. Főleg ezeken a szürke, borús délutánokon.
Csukd be szemed, nyisd ki füled!
Ki az a Belga? Mi az a Belga? Mit csinál már ez a Belga? Tettem fel magamnak a kérdést, nem is olyan rég.
Aztán kiderült, hogy sunyiban új albumot. Szám szerint az ötödiket.
Zigi helyett valójában inkább zizi lett ez a lemez, vegyesen felvágott témákkal, a nagyjából már megszokott zenei aláfestéssel tálalva. Bár őszintén a srácok még a szart is ügyesen lenyomnák a torkunkon, ha megénekelnék, hiszen érzékük van hozzá. De jelenleg (a második meghallgatás közben) egyelõre egy átütő slágert sem érzek a 17 szám között. Azért nem félek, a későbbi klippek és az értelmiségi réteg (egyetemista-főiskolás) úgyis felkarol majd néhányat.
Ami nálam most átlag fölött veri a lécet az a rövidke Szét leszel baszva, a Melós (elsõ klippes dal), a Boros és az SMS love. Ezeken túl akad néhány arcot mosolyogtató darab, de kritikusan szemlélve csak egy erős háromas.
Szerencsédre pár másodperc erejéig te is belehallgathatsz mindegyikbe, bizony. Erre Jenõ, no!
Minden kornak és benne minden személynek megvan a maga lázadása. Szembe menni a megszokottal, az elnyomó hatalommal. Engedni kitörni a szörnyet saját ketrecéből és figyelni ahogy darabokra tépi a körülötte lévő világot.
A Foo Fighters formáció most érett meg rá, hogy rebellista módjára zúzzanak egy nagyot. Komolyan gondolom, hogyha a tavaly őszi zavargások alatt ezt a számot nyomták volna a tüntetők fülébe, ma egész más Magyarország lenne.
Nem lett, de cserébe most mindenki felébresztheti az alvó oroszlánt!
Foo Fighters – The Pretender
Hétvégi hangulatfokozónak álljon itt egy dal, ami az elmúlt hetekben legalább fél tucat sorozatban felcsendült. Személy szerint örülnék, ha még az este folyamán Bill Clintonnal egy szivar mellett elfütyülhetnénk a dallamát, de sajnos a partyszervezőm ehhez túl inaktívnak tűnik.
Helyette lesz high five, bárokban sörözés, másnapra elfelejtett momentumok, egy képzeletbeli integetés a múlt és a KCSSK felé, némi welcome drink, love and peace. A többi számomra is kérdéses!
What’s up New York Budapest? What’s up!
Peter, Bjorn & John – Young Folks:
Örüljünk, hogy bár csak digitális úton, de szemüveget cseréltem. Így végre nem keverhetnek össze John Lennon-nal. Sőt még a szakállamon is igazítottam kicsit, mert egyes fiatalkorúak a kép alapján könnyen pinaszőrre aszociálhattak volna.
Végezetül a szeptembert és a rendkívüli, négyposztos vasárnapot búcsúztassuk egy újabb lírikus, egyszobás videóklippel. Persze csak ha a Kispolesz Drift sorozat után nem volt még elég!
Death Cab for Cutie – I will follow you into the dark
Igen, már gondoltam rá, hogy elhúzok a hülye youtube-os videóimmal a bús fenébe.
De most még csak szombat reggel van. A szerencsésebbeknek lehetőség az összebújásra, a lustulásra vagy a határtalan merengésre. Eközben a Blogster FM hullámhosszán pont ezt az alkalmat ragadja meg Regina Spektor, hogy a fülünkbe másszon és tanítson valamit a szerelemről.
Az milyen hátborzongató már, amikor az álmaidat viszed tovább napról-napra. Éjszakánként az egész egységes és logikus történetként áll össze, amihez a következő sötét éj újra hozzátesz valamit.
Ez most pont olyan, mint amikor egy levágott végtagot még mindig érzel. Az agyad játszik veled, az emlékekből újat kreál, te meg örülsz mint Neo a Mátrixban, hogy Trinity még életben van. Creepy.
A tudathasadás itt kezdődik!
A péntek reggeli, kávéhoz illő videóblokkban meg akkor szóljon a Eurythmics megunhatatlan örökzöldje.
Helyszín: kaliforniai sivatag
Idõpont: 90-es évek hajnala
Beszívott, túlkokszolt, hosszúhajú rockerek visszanyúlva a 70-es évekbeli gyökerekhez az aggregátorról működtetett mocskos gitárjátékukkal újraformálják a pszichedelikus rockzenéről alkotott képet. Egy kis doom, sludge, trash vegyítve a hardrock és metál elemeivel, space és desert rock csomagolásban, amit körbevesz az elmaradhatatlan drogos kábulat varázsa.
Jócskán nyakatekerten, de hozzávetőlegesen ez a stoner rock tankönyvi definíciója.
És még mielőtt mindenki furcsán nézne, hogy miről beszél ez a látszólag önmagából kiforduló állat, nyugalomra intek mindenkit. Egyrészt a rock műfajának ez, az a irányzata, ami szerencsére valamelyest mindvégig háttérbe szorult. Másrészt viszont megvan benne minden, amitől az egyszerû halandó érzi a lüktető erőt. A stílusok egyenletes keveredése mellett pedig a zene valóban élvezhető és fogyasztható maradt.
A stoner rock megalapítója a Kyuss együttes. A néhány tucat sivatagi skorpió közül a legismertebb banda meg talán a Queens of the Stone Age.
Engem egy évekkel ezelőtti, füstös, armstrongos estén a Monster Magnet Space Lord című száma szippantott be.
Végezetül a Wan2 magazin még 2005-ben ilyen számomra kedves igazságokat írt a stonerekről:
„A stoner őszinte, de nem mindig kőkemény. Õszinte, ha a fene fenét eszik is. A trúság mindenek felett.”
„A stoner a szintetikus dolgokat csak fecskendőben vagy orrba fölszívva kedveli, zenében sosem. A stoner mindig gitáros-dobolós, low-fi, grúvos, véres rockzene.”
Amen and Rock ‘n’ Roll!
Copyright © 2004–2009. All rights reserved.
RSS Feed. This blog is proudly powered by Wordpress and uses Modern Clix, a theme by Rodrigo Galindez.
