Archived entries for work

One step closer

Apránként, szépen kimért lépésekkel és olykor estébe nyúló túlórákkal, de haladunk előre egy irányba. Mondhatni az elmúlt közel négy hónap eredményeként látható és elérhető távolságba került egy álom a sok közül.

És ugyan ez újabb, extra munkaórákat igényel – talán minden eddiginél többet – de rám mindenképpen inspirálóan hat.

Persze közben ennek köszönhető, hogy ez a blog egyre inkább egy kihalt texasi szellemvárosra emlékeztet. Ám ha őszinte akarok lenni, ez sokall kevésbé zavar, mint zavart volna mondjuk fél éve. Talán egy hónapja is van, hogy felírtam magamnak, hogy a jövőben ide csak érzésből fogok írni, akkor és annyit, amikor és amennyi jól esik.

Igaz, nem ezért, hanem inkább időhiány miatt nem esett szó például a Rock ‘n’ Rolla filmről és az annál mérföldekkel jobb soundtrackjéről vagy a Wasabi étteremben tett látogatásunkról.
Arról is kevesen tudnak, hogy az albérletes élet krémjeként, februárban megtapasztalom az egyedül élés velejáróit. Igen, a lakótársak vagy egy egzotikus vidékeken próbálják elkerülni az AIDS fertőzést vagy egy francia kisvárosban tengetik napjaikat. A magyar valóság maradt nekem.

Most viszont van még két órám visszaaludni, úgyhogy kihasználom.

Kétszer három

Furcsa érzés, hogy ugyanazzal a munkamorállal és hozzáállással két különböző próbaidőszakot és teljesen más iparágat megismerve mennyire máshová jutottam, juthattam.

Közismert, hogy az első helyen felmondtam. A másodiknak most félhivatalosan is adtam még vagy öt évet.
És hogy ezért cserébe mit kaptam? Több pénzt, nagyobb felelősséget, hatalmat, irányítást? Talán.
Én mégis inkább azt mondanám: lehetőséget.

Eddig bizonyítottam egy szinten, mint nyelvvizsgán alapfokon. Ezen most túllépve új, magasabb elvárásoknak és egyúttal ismét magamnak kell megfeleljek.

Személyiség szempontjából egyébként ennek az egész ranglétrán való haladásnak van egy nagyon egyszerűen ellenőrizhető és sokat sejtető mérőszáma. Függetlenül attól, hogy a vállalati hierarchiában éppen hol helyezkedsz el, mennyire degradál számodra egy a munkakörödtől teljesen eltérő, attól “alantasabb” feladat elvégzése? Mennyire esik nehezedre kérés nélkül elvégezni olykor más munkáját? Számomra ez az egyik legfontosabb fokmérő akár magammal, akár másokkal szemben.
Ameddig ez így lesz, addig azt hiszem nem lesz baj.

Érdekes módon ezt a szemléletet, ha kimondatlanul is, de éppen az első munkahelyemen lestem el.
“It’s about connecting the dots”, ahogy Steve Jobs is mondja:

Take it easy!

A notebook fehéren kaparó kijelzője 6:10-et mutat, én meg már körülbelül négy órája fent vagyok. A gyomrom korog, az agyam azt üzeni éhes.

Reményeim szerint a holnapi konferencia előtt még ma este élesedik a blogster.hu, egy junior online marketinges blogja lesz belőle. Ilyen még amúgy se nagyon van kishazánkban.

Aki ismer és közelről lát, annak ez talán nem annyira meglepő. Abban a szakmában vagyok ahol. Az eddigi visszajelzések alapján jól csinálom, azt amit. Így csak fejlődni kell. Természetesen kurva sokat.

A blog mára egy teljesen hétköznapi eszköz lett, ha úgy tetszik egy bozótvágó kés, amivel az internet dzsungelében vágod magadnak az utat. Ha úgy tetszik egész másra használod.

Ahhoz, hogy egyszer az lehessek, akinek a képét most üldözöm, legalább útjelzőnek kell egy szakmai blog. Egy blog, ami pofátlanul minden eddigi bejegyzés elé áll. Érzem ezt, éreztem ezt egy ideje. Folyamatosan olyan dolgokról írtam volna, ami nem a személyes napló kategória korlátaiba való. Ezért a döntés.

Itt meg, ha ritkábban is, de megpróbálok újra személyesebb és őszintébb lenni.
Kezdetnek mondjuk arcon csókolni egy lányt. Na jó, a lányt. Még ha ezt most csak virtuálisan is.

Megyek megkenek néhány kenyeret eperlekvárral, aztán felszállok egy buszra és tovább hódítjuk az internet.

Have fun, take it easy!

One month summary

1 hónap
8 e-mail postafiók
16 órányi telefonbeszélgetés
212 megválaszolt ügy

Jövő héten életem első szakmai konferenciáján való részvétel.

Itt tartunk most.

Forget to take your meds

Muszáj a saját magam által megfogalmazott hasonlattal indítanom, mert a szerda esti 61-es villamoson elhangzott mondat javarészt tükrözi a valóságot:

“Jelenleg egy olyan rugalmas zsák vagyok, amibe folyamatosan tömik a tudást, figyelve arra, hogy azért nehogy elszakadjon.”

Ezek mellett a szabadidőm ismét nem sok, az is szinte semmire, de ha a munkaidőm mindennapi részét a későbbiekben is rendszeresen kiteszi a hivatalból végzett blogolás, akkor már elégedett leszek.

Amúgy épp most fejeztem be az előző havi költségvetés összeállítását, és hát sikerült a sarkára lépni jó néhány Szent Istvánnak. Jack Bauer erre mondaná, hogy damn it!

Gyújtsunk hát lámpást a tök fejünkben!

Audiókommentár nélkül az éterben

Mint minden jóravaló fiatalember, régebben én is utáltam visszahallgatni / visszahallani a saját hangomat. Lehetett az akármilyen hang- vagy videofelvétel, a saját kappan beszédemtől mindig kirázott a hideg.

Aztán jött az új munkaállomás, napi legalább egy órányi, általam elhadovált (később az ügyfeleknek internetről elérhető) szöveg és voilà, nem ráz ki a hideg, ha magamat hallom.
Pozitív mellékzönge, hogy az iroda takarítónője szerint igazán kellemes hangom van. Tette ezt a megállapítást a tegnapi konferenciabeszélgetésünk alapján.

Lassan elgondolkodhatok egy rádiós mellékálláson a Rádió C-nél:
Helló, mi? A félelem FM hullámhosszán Bangus beszél!

Élőben New York-ból!

Estére elfogynak a szavak. Jobban mondva a munkaidő végére.
A fejemből kilógó telefonba napközben simán belemondom a magam néhány ezer szavát. Olykor hülyeségeket kérdezek, gyakran bonyolultan írok. Hiába a blogolásból eredeztethető, hosszas és kusza tagmondatösvényeken az ügyfelek kicsit még bolyonganak.
Sötétedés után meg ősember módjára csak ülök a tábortűzbe bámulva és jó napot!

De legalább a céghez ideiglenesen bevitt Sennheiser fejhallgatóm ma megkapta a vagány bókot (valaki valami pozitívat legalább). Ismét irigylem a munkaidőben vicces köremaileket küldőket (banki szférában dolgozók, szevasztok!). Hosszas teketóriázás helyett, ad hoc módra kifejlesztettük a telefonos telefonos távoktatást (nem véletlenül írtam kétszer, van értelme). Az utolsó twitteres csiripem élőben szerintem még viccesebb látvány (bár amikor írtam, inkább fájdalmasnak éreztem).

Röviden benne vagyunk a mélyvízbe, az úszásba majd belejövök, mint Micimackó a csuportörésbe (vagy Malacka a kiabálásba?).

On the Board

Egy univerzális, első munkanapon túl.
Az IKEA-s fészekrakó ösztön megszállottjaként “Csináld magad!”felkiáltással raktam össze a délelőtt folyamán beszerzett darabokból a saját számítógépemet. Ennek eredményeképpen egy akkora monitor kommunikál felém az asztal túlsó végéről, ami ha rám borulna, azon nyomban kilapítana. És bár az iroda tele van jól és MacBook-kal a hónuk alatt kevésbé jól rejtőzködő Apple hívekkel, az én kezem alatt mégis egy legális Windows Vista szorgoskodik.
Hozzá kell tennem, életem során ez a három kifejezés, hogy legális Windows Vista eddig még egyetlen utcasarkon sem találkozott össze egymással. Most meg éppen csak beálltam az online sorba és máris átszellemülten jelentem: I’m a PC!

Ha már a sorban állásról van szó, ráadásként ma celebet is fogtunk a Mammut-ban lévő Saturn kasszájánál. Előttünk ugyanis a Viva TV erogén zónafelelőse, a gennygagyi Szexi vagy nem? műsorvezetője érezte magát láthatóan feszélyezetten, nehogy felismerjék.

A heti menetrend amúgy szerdáig egy intenzív Bangus-képzés, hogy csütörtöktől vad kattintások közepette élesben vállalhassam az arcomat (na jó, inkább a hangomat) az ügyfelek előtt.
Szerencsére továbbra is azt érzem és mondom, hogy megérkeztem!
Hát így vagyunk mi, én és az online marketing szakma egy kis csücske.

Itt állok a kapuja előtt

Hétfőtől újra bányászsapkát húzok a fejemre, megnyílik előttem egy gyár ajtaja, fehérgalléros ripacs leszek, beállok a futószalag mögé olajos munkaruhába bújok, megtanulom használni netkalapácsot és a bitvágót, majd egy arra alkalmas pillanatban befekszek a helyenként rosszul ketyegő webbusiness alá, hogy idővel az egész rám zuhanjon.

Persze hazudok, de a junior online marketing projekt mánágerről, mint az általam betöltendő pozícióról, eddig annyit tudunk, hogy eséllyel indul a Guiness Rekordok könyvében a leghosszabb magyar nevű munkakör díjáért. Amúgy a vállalati, belső evolúciós ranglétrán ennek a posztnak a tulajdonosa valahol az egysejtűek értelmi szintjén pislog vissza forgószékéből az ügyfelekre.
Ellenben ha néhány évmillió alatt nem esek áldozatul semmilyen kísérleti, rádióaktív sugárzásnak, akár egy egész rendes, nyolckarú webmajom is kifejlődhet belőlem.
Pár ezer klikk után minden kiderül.

Gábor vagyok, 24 éves, és egyszer úgyis meghódítom az internet!

Déli híradó

A jól ismert férfihang folyamatosan tájékoztat a hamarosan induló vonatokról. A 8-as jegypénztárral szemben ülő blogger szoktatja magát az orrfacsaróan savanyú szaghoz, miközben a vodafone-os mobilnet kapcsolatának hála egy újabb bejegyzést karcol az örökkévalóságnak. Ha viselne karórát, a nagymutató most éppen egy perccel közelítené meg a számlap egész órát jelző tizenkettesét.
Déli pályaudvar 15:59.

Megcsörren a mobil, a blogger kedvenc buzis csengőhangja hallatán többen felkapják a fejüket, és meglepő arccal konstatálják, hogy rohangálhat még szabadon néhány őrült, exhibicionista bohócarc.
A telefonban a délutáni interjú sikeréről érdeklődnek, majd örömmel gratulálnak a frissen szerzett pozícióhoz.

A mára kijutó gratulációk sorába a Magyar Posta is beáll. Bár a tőlük beérkező levélben mindezt a frissen nyert negyedéves HVG előfizetés miatt teszik.
A hazai online marketing szakma legújabb tagja az email olvasása közben elégedetten bólogat. Már csak ezért is megérte kitöltenie a játékhoz szükséges internetes kérdőívet.

A Bajára induló vonat még bő háromnegyed óra múlva fut ki a pályaudvarról. Útitársa érkezéséig főhősünk többször átolvassa a kicsivel több mint egy órája kapott állásajánlat részleteit, majd a korábban vásárolt webergonómiáról szóló könyvet forgatja.
Eközben magában megfogadja, hogy bár még nem tudja az első munkanapja pontos dátumát, de ezúttal a három hónapos próbaidőnél tovább marad a fenekén.

Pontosan ott van, ahol lenni akart, azzal fog foglalkozni, amivel szeretett volna.



Copyright © 2004–2009. All rights reserved.

RSS Feed. This blog is proudly powered by Wordpress and uses Modern Clix, a theme by Rodrigo Galindez.