banguli.blogster.hu

Az ötszavas pozíció

Közép-európai idő szerint ma délután fél 3-kor (remélhetőleg) pontot teszünk a másfél hónapja tartó kiválasztási folyamat végére.
A történet amúgy napra pontosan akkor kezdődött, amikor július 11-én fültől-fülig mosollyal kiléptem a régi cég ajtaján. Aznap este küldtem ugyanis át egy kitöltött adatlapot egy akkor meghirdetett pozícióra. Amiből természetesen nem lett semmi, se belőlem az online marketing szakma Harry Pottere.

Augusztus végén, mikor még javában lubickoltam a szabadúszó létformában, ugyanettől a cégtől megkerestek telefonon és felhívták a figyelmemet egy másik, az önéletrajzom alapján szerintük jobban hozzám illő, náluk megüresedett álláskörre. Innen aztán megindult a telefonos és személyes interjúlavina, amiben hol fent, hol lent éreztem magamat. Végül az utolsó állomások egyikeként a volt munkáltatóimat megkeresve, a héten lenyomozták a bűnös előéletemet is, hogy a kép teljes legyen.
Szinte csoda, hogy erre a blogra még nem találtak rá (vagy csak nem tudok róla)!

Na szóval a rövid történetmesélésben visszakanyarodtunk a jelenhez, a nap éppen besüt az ablakon, amitől a notebook kijelzője egy nagy tükröződő felületté vált, így nem látok semmit. A következő néhány óra eseményeit sem. Valószínűleg tesznek egy ajánlatot, alkudozunk, vidáman csacsogunk, én egy ponton kinyitom a számat és túlzott őszinteségemben megint hülyeségeket támad majd kedvem mondani. Vagy nem.
Hogy kedvenc pókeres szófordulatunkkal éljek: “Ebből még bármi lehet!”

Mindenesetre senki ne menjen messzire, maradjanak velünk, hamarosan visszajövünk!
Stay Tuned!

So what do you do?

Amikor egy kibukott műszaki informatikus két órán át tartó telefonbeszélgetés árán próbálja rávezetni a vállalati rendszergazdát arra, hogy a hiba benne és a saját kézzel hegesztett mail szerverében van, az élvezeti szinten felér egy…
Na jó erre még nincsen szó, se hasonlat!

Az egész amúgy bő egy hónapja egy az alábbihoz nagyon hasonló szituációból indult ki.

Ha egyszer véletlenül csináltatok magamnak névjegykártyát, az áll majd a nevem alatt, hogy IT-s faszagyerek!

Hogyan (ne) fordítsunk

A bejegyzés címe nem gyorstalpaló egy angol-német tolmácsképzőhöz, hanem saját kézzel kiosztott pofon, amolyan egyszemélyes performance, ami ha labdarúgásról lenne szó, akkor a magyarok legcsúfosabb 91-ik percében szerzett öngóljaként vonulhatna be a történelembe. Azonban a labdarúgó stadion helyett ez az eset egy (szimplán öt órás) állásinterjú végjátékában esett meg.

Ha esetleg nem tudod, hogyan lehet egy ígéretes, már-már rád nézve kecsegtető jövőképet percek alatt porig égetni, ott lépek be lazán én a képbe és megmutatom a módját!
Mindössze annyi kellett, hogy kinyissam a számat, és az azon keresztül kontrollálatlanul kiáramló szavak eljussanak a hallójáratokba. Mire feleszméltem, a szobára kiült a hűvösen kínos csend, és abban a pillanatban rajtam kívül mindenki meg volt győződve róla, hogy én vagyok a legalkalmatlanabb munkaerő a pozíció betöltésére.
Lóci barátom – Magyarbóly bikája – erre a szép teljesítményre azt mondta, hogy ezt még a kollégiumi időkből elhíresült Jackass-es rántottakészítés megemlítésével sem tudtam volna jobban alulmúlni.

Bár reménykedni még lehet, de mivel körvonalaiban ismerem az ő kiválasztási szisztémájukat, a korábbi jelentkezők tanulságos példáit, ma éjszaka, az esőben hazafelé újra felidézve a történteket, valahol a Sasad úti megálló után feladtam. Jobban mondva felvettem a reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra hozzáállást.
Persze ne legyen igazam, de mielőtt még megettem volna az internetet reggelire, szerintem mehetek vissza a balettbe ugrálni!

Harry Potter és az online marketing

Azért amikor egy monstre, két órás állásinterjú közepén megejtett szünetben a pohár víz mellé azt a kérdést teszik fel, hogy mi a véleményem a Google Chrome-ról, akkor ugyan a nap folyamán már nem először, de minimum egy pillanat erejéig azt érzem, hogy hazaértem.
A bolygó körüli pályáról letérve áthatolok a sztratoszférán, a hajtóműveket lassan leállítom, landolás után rögtön kilépek a még sosem látott, de azonnal ismerősnek ható flóra felszínére.

Úgyhogy, ha a jövő heti próbatételek után, néhány héten belül nem junior online marketing projekt menedzser lesz a gúnynevem, toporzékolni fogok és felrobbantom az internet!

Szabadúszó kisiparos

Kereken ma egy hónapja érte csípős ostorcsapásként a bányászéletet, amikor az aláírással ellátott felmondásomat megismertettem a főnök asztalával. Az addig számomra idegen helyzetben, hátamat hetykén a falnak döntve, a munkásosztály Rózsa Sándorjaként, a nem létező bajuszomat morzsolgatva mosolyogtam. A halálra ítélt rabok mosolyognak így, a hirtelen jött amnesztia híre hallatán.
Ugyan a kilépés után még néhány bankinformatikai betyárkodásban benne voltam, de a csibészes tekintetem a lemenő nap fényével együtt lassan talán végleg a horizont alá merül.

Ahogy aztán ilyenkor idővel az lenni szokott, a jövőm és karrierem körül felvert por újra elült. Közben jöttek ajánlatok, lehetőségek és megcélozható távolságok. Pontosan ezek miatt, egyelőre marha szerencsésnek mondhatom magam, mert ebben a pillanatnyilag átmeneti állapotban szinte egy percet sem kellett álláskereséssel töltenem. Helyette a hosszabb-rövidebb távú munkák találtak meg engem. Amelyek kapcsán többször felvetődött már a kérdés, hogy érdemes lenne-e nagyobb léptékekkel ebbe az irányba folytatni?

Mindenesetre amíg az átalakított blogster.hu szerkesztőségben megszületik a válasz, addig álljon itt egy pozitív példa, az egyik nemrég megkedvelt képregényből.

És te kinek dolgoznál?

Azt már tudjuk, hogy a hozzám hasonló, romantikus, munkamániás hősök elsősorban nem a pénzért. Akkor viszont kinek és miért?

Talán az évek óta tomboló, exhibicionista bloggerlét az egyik fő oka, de az önmegvalósítás például egészen előkelő helyen van a listán. Nem csak és kizárólag az alkotásvágyról van szó, hanem hogy – természetesen átvitt értelemben – ott maradjon az elkészült munkán, projekten, feladaton a kézlenyomat. És ez esetben egy odakapart aláírásnál többre gondolok.

A munkahelyi gépezet tekintetében legyenek megbecsülve és anyagilag elismerve azok, akik belülről, lelkiismeretesen mozgatják azt az átkos rendszert. Fontossági sorrendben ezután talán az egyik leginkább lényeges szempont a folyamatos szakmai fejlődés biztosítása. Ehhez pedig megújuló kihívások elé kell állítani a díszes munkásbrigádot.
Itt jegyezném meg, hogy az állandó jellegű szarpaszírozás és mások gányolásának elsimítása köszönőviszonyban sincs a kihívás fogalmával! Ellenben közel áll a pornófilmekben látható egyes orális technikákhoz.

Végezetül szerintem külön kiemelendő a vállalati hierarchiában elfoglalt szerep- és munkakörök tisztázása és a vezetőség részéről a ‘megfelelő pozícióba a megfelelő ember’ elvének rendszeres gyakorlása. Pont ezekből kifolyólag a felelősségvállalás és annak áthárítása olykor a legnagyobb buktatók egyike lehet.
Ja igen, azt sem árt, ha a felettesek szakmailag és emberileg vannak annyira korrektek, hogyha szükség van rá, példát mutatva, nyakig belemerülnek ők is az aktuális probléma megoldásába. Állítólag az ilyen apróság sokat dob a munkamorálon…

A józan ész, három hónap csekélyke tapasztalata, na meg persze a levegőbe beszélés egy Sárbogárd – Baja vonatút alatt, így hirtelen ezeket mondatja velem.
És ti, kinek dolgoznátok?

Ain’t got no job

Nagyvárosi hippiként a felmondásom óta a Hair musical címben is szereplő száma nálam egyfajta kultikus himnusszá vált (itt élvezheted). Akárhányszor meghallom, akusztikus megerősítésként hat, hogy jól döntöttem. Ennek ellenére reggel újra feltűröm az ingujjat és megyek vissza a balettbe ugrálni.
A különbség csak annyi, hogy nap végén a tükörből már nem egy ismeretlen, morc zombifej köszön majd vissza, hanem újra az a valaki, aki az utóbbi hónapokban kezdett kiveszni belőlem.

Ugyanis a rossz, ismétlem a rossz munkahely bedarálja, agyatlan igavonó állattá formálja át, végül megöli az embert, az egyént, az identitását. Miközben valójában a képlet marha egyszerű: Ne azért élj, hogy dolgozhass! Ne azért dolgozz, hogy élhess!
Lehetséges, hogy ez a fajta carpe diem felfogás sem a helyes útra terel, de a mostanra kitisztult gondolatvilágom pillanatnyilag így látja. A hozzáállás helyességét az idő majd úgyis megválaszolja.

Mellesleg furcsán hathat, de amúgy baromi hálás vagyok, hogy olyan volt az első munkahelyem, amilyen. Hiszen ahogy az írok a pocsék regényekből, úgy mi a rossz tapasztalatokból tanulunk. Ehhez csak a meséken felnőtt gyermeki énünknek újra fel kell tudnia ismerni, hogy mi a jó és mi a rossz. A többi már döntés, a tisztán látás és bátorság kérdése.
Elcsépelt közhely, de ahol egy ajtó bezárul, ott legalább másik három kinyílik.
Akkor hát, ragadjunk kilincset!

Az induló vállalkozások hibái

Mostanában sok szó esik arról, hogy importáljunk-e tonhal szagú svéd konzumlányokat a hazai uborkaföldekre kapálni. Vagy ha ebbe a sikerrel kecsegtető üzletágba nem is, de valami másba mindenképpen belemártsuk a profitra éhes ujjainkat.

John Osher, aki az elektromos fogkefe kifejlesztésétől kezdve, a Hasbronak eladott játékokon át már rengeteg mindenbe belefogott, a tapasztalatait összegezve készített egy listát, hogy mik az induló vállalkozások legfőbb hibái, valamint hogy működésük során mire kell figyelniük. Ezt, az amúgy 17 pontból álló listát azóta többek között a Harvard Business School-on oktatják, úgyhogy olyan sokat nem tévedhetett a 60-as éveiben járó üzletember.

Szabad fordításban, szemezgetve a lényegből, a vállalkozó kedvűek talán találnak néhány megfontolandó alapigazságot.

Az induló vállalkozások hibái:

• Maga az üzleti modell mögött álló alapvető ötlet nem működőképes. Általában 10 vállalkozóból 9 ebbe a hibába esik, leginkább azért, mert elvakultan és megalapozatlanul hisznek a tervükben.
• A mások előtt felvázolt tervektől nem a megerősítést kell várni, hanem hogy megmondják róla az igazat.
• A vállalkozók gyakran rosszul ítélik meg a potenciális felvevőpiacot. Egy százezres tömegből durván kevesebb mint 1% válik tényleges vevővé.
• Alábecsülik vagy rosszul határozzák meg a felmerülő költségeket. Ráadásul nem képeznek tartalékot a váratlan kiadásokra.
• Az elvárt (és remélt) bevétel összegét előzetesen túl magasan határozzák meg.
• Sok embert foglalkoztatnak és a kelleténél több pénzt fordítanak a munkaeszközökre.
• Nincsen kidolgozott tartalékterv (B terv) a nem várt események megoldására.
• A vállalkozásba több, felesleges embert vonnak be. Előbb ki kell érdemelni, hogy valakit bevegyenek egy üzletbe.
• Olyan ismerősöket, rokonokat és barátokat alkalmaznak, akiknek nincs meg a megfelelő tudásuk vagy képzettségük.
• Át kell látni a teljes üzleti folyamatot. Nem szabad, hogy a figyelem és a munkaidő nagy része egy olyan munkamenetre koncentrálódjon, ami csak a vállalkozás egy kis százalékát befolyásolja.
• Elsőre nincs lehetetlen! Egy újonnan felmerülő akadálynál nem lehet túl gyorsan feladni. Minden problémára meg kell próbálni megoldást találni.
• Az eladott mennyiség vagy a vállalat növekedése helyett a vezetők inkább a profitra koncentráljanak.
• Egyszerre nem szabad túl sok mindennel foglalkozni, különben semmire sem jut elég idő.
• Mindenki számára legyenek világosak a vállalat hosszú távú tervei és az üzleti célok.
• Több eltérő célcsoport helyett inkább a célzott fókuszálás a nyerő stratégia.
• Végezetül mindig legyen a vállalatnak egy esetleges kilépési stratégiája

Happy monday without girls!

Az elmúlt napokban futótűzként terjedt a hír, hogy megléptem azt, amit egyesek őrültségnek, míg mások helyes döntésnek vélnek. A három hónapos próbaidő vége előtt egy héttel felmondtam az első, hivatalos munkahelyemen.
Okok, tények és tapasztalatok a hátrahagyott bányászéletről, érthetetlen metaforák helyett immár nyíltan a tovább mögött.
Continue reading…

A nagy kérdés

[poll=3]

Update: A szavazás eddigi állása alapján a többség láthatóan ismeri a belső mozgatórugóimat.
Hamarosan a hét 58. munkaórájába lépünk…

…és a hét vége a 68. órában talált rám, a munkásosztályhoz híven két sör és fél kiló kenyér társaságában.