Archived entries for zen

A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható

A Bangus átmenetileg nem elérhető

Van egy fajta 90-es évekbeli bája annak, ha ugyan csak ideiglenesen, de tudod, hogy napokra-hetekre mobiltelefon nélkül kell élned az életed. Közben fejben elkezded újraszervezni a berögzült menetrendedet és mindenkit próbálsz a megfelelő – általad még uralt – csatornákra terelni: e-mail, skype, közösségi hálók, IRL (In Real Life, avagy a valós, offline lét).

Ha valójában 24/7 online vagy, a mobil hiánya nem szabadna, hogy komoly feszengést vagy kellemetlenséget okozzon. Mialatt pedig már az új telefon márkáján, típusán gondolkodsz, a fő elvárás, hogy minél erősebb legyen ezen preferált felületek integrációja a mobilodba is.

Már nem csak elérhetőnek kell lenni mások számára, hanem minél többször láthatónak is, hogy tudjanak rólad.

Komolyan várom azt a pillanatot, amikor csak ránézek a mobilom kijelzőjére és megmutatja, hogy az ismerőseim, barátaim városon belül éppen melyik közelben lévő kocsmában, bevásárlóközpontban vagy étteremben vannak, mindezt egyetlen hívás nélkül.
Szép új jövő ez az okostelefonok kora, csak melyiket válasszam…

Akkezdet

Vasárnap este volt és még fél óra sem telt el mióta felért az albérletébe. Bal kezével olykor a hűtőben talált Happy day mangóléért nyúlt és azt itta élvezettel annak egyliteres dobozából. Eközben a Sennheiser fejhallgatójából Akkezdet Phiai reppelték le a világot.

Ez volt az a szép idilli állapot, ami az újrakezdéshez mindenképpen megfelelőnek ítéltetett!

Hal a torkán

Albert Györgyi a magyar celebpocsolya Amy Winehouse-a, és ahogy Hajdú “muslicát nyeltem” Péter mondta, ő tényleg ennyit iszik!

Amúgy a kereskedelmi televíziók moguljainak a helyében minimum egy két éves reality szerződés kínálnék neki! Az első évad menne Alkoholity, míg a második Rehability címmel.
A siker garantált, aminek láttán még Győzike is összefosná magát.

Szívek és szikék

Eddig nem voltam a sorozat elvakult rajongója, de a mai Baja – Budapest vonatút alatt az erotikus töltettől erőteljesen túlfűtött Kés/Alatt részek megtekintése közben a látszat alapján több utas gondolhatta úgy, hogy két egy lépésnyire lehetek a nyilvános helyen magukhoz nyúló perverzektől.
Máskor ennyi erővel bármelyik Lexington Steele hardcore gangbang pornóját is nézhetném.

A Balkán Zen magyar csomagolásban

Még délután, amikorra a Nap az égbolt jelentős részét már bejárta, én éppen a MOM Parkban található Match-ban vadásztam a tejtermékek között az 59 Ft-os joghurtokért. Ez a Match, amúgy annyiban emelkedik a főváros összes többi élelmiszerboltja fölé, hogy az Rtl Klub Vacsoracsatájában Vágó István is itt vásárolt be az esti hadműveletéhez. Amióta ezt a bizonyos ide vonatkozó részt láttam, az önéletrajzomba vastagon megjelölve bekerült, hogy egy helyen vásárolok a tudásért pénzesővel kecsegtető vetélkedők hazai porondmesterével.
(Igazából ez az információ a történet szempontjából abszolút mellékes, de hol fényezze magát az ember, ha nem a saját blogjában?)

A kis intermezzo és a joghurtok kosárba landolása után, ahogy egy rendes vásárlóhoz illik, beparkoltam az egyik szimpatikus kasszánál tekeredő sor végére. Az ember különleges képességeinek egyike ugye pont abban rejlik, hogy a postán, bankban vagy ahogy az esetünkben később kiderült egy boltban vakon képes megtalálni azt a sort, ahol garantáltan a legtöbb időt fogja eltökölni.
Ám ez az elvesztegetett idő most kivételesen hasznos tapasztalatként térült meg.

A kasszánál két angol nő százegyedik termékének vonalkódjáról olvasták le éppen az árat, köztük és köztem egy anya a lányával, valamint egy idős nyugdíjas, mindenki csordulásig feltankolva az életben maradáshoz szükségesnek gondolt árucikkekkel.
Öt perccel később a felállás változatlan. A kasszánál ülő középkorú hölgy értetlenül körbe tekinget, mialatt magyarul szentségel a szatyrokat kérő angol nők miatt. A sor előttem és mögöttem álló tagjai türelmetlenek, teljes a bábeli zűrzavar, hogy akkor hány szatyor is kell és milyen nyelven.
Újabb három perccel később anya és lánya átpártol egy másik sorba, az angoloknál előkerült közben egy kiszakadt termék, de újabb bajforrásként most a bankkártyás fizetés okoz gondot. Mindenki feszült, egyedül az angolok képesek természetesnek és mosolyogva nyugodtnak maradni. Ezt és a kasszás durranni készülő fejét látva, elmosolyodok és segítőkészen nekiállok közvetíteni a két nyelvi kultúra között.
Idővel a nyugdíjas morogva kikopik előlem, így már közvetlenül az angol nők mögött állok. Fordítok, vidáman csacsogunk, míg lassan a bankkártyarendszer magára talál, és sikerül kifizetniük a 8000 forint feletti számlát.
Távozásukkor a jelenet alatt éveket öregedő kasszás megkér, mondjam még meg nekik, hogy ez bizony nehéz szülés volt. Megmondom, ám közben az összeérő tekintetünkben benne van, hogy mi ezen a pillanatnyi stresszen próbálunk inkább felülemelkedni, mint sem mérgező füstként magunkba szívni. A sorban álló statiszták és a pénztáros arcán azonban ott a marcona tekintet, csak mi hároman tudunk mosolyogni.

Tudom, hogy mindenki minimum 8 órában húzza az igát, én meg kisimult arccal szemlélem a világot, de ez akkor is döbbenetes látlelet volt, hogy egyedül a hűvösnek hit angol mentalitás tudta némi derűvel helyén kezelni a hirtelen felmerült problémasort.
Egyszerűen az elkúrt mentalitás országa vagyunk, aminek semmi köze Orbánhoz, Gyurcsányhoz, a Magyar Gárdához, a zsidó és cigány kisebbséghez vagy egy gyengébb olimpiai eredményhez.

Somehow, we just fucked up and enjoy it!

Siófokozódás

Summer in Siófok
Holnaptól a hét hátralévő részét a magyar tenger fővárosában töltjük, nyaralásnak álcázott tökvakarással. Jelenleg ez valamiért olyan távolinak és megfoghatatlannak tűnik, de azért reméljük nem csak egy délibáb.
Igazság szerint, mert látszólag most mindent én irányítok, nincs mit kipihenni, ellenben van mire rápihenni. Munkáról és magánéletről egy ideje nem sok szó esik, ám mivel közben naponta játszok tanácsadót, belül annál többször járja körül az agyam a témát.
A nyár végével már mindenhez kicsit közelebb leszünk. Pontosan ezért a Balaton part mellett én csak szeretnék csendben lábat lógatni, ne adj isten nyomtatott vagy könyv alapú internetet olvasni. A több mint két hétnyi alkoholmentességet, esténként pár pohár borral némán a feledésbe fojtani. Feltöltődni azzal a fajta világszemlélettel, amivel a napi őrület közben is értelmét látod a dolgoknak. Feltölteni a megporosodott fotós mappát néhány jól sikerült képpel. Hajnalban kiállni az erkélyre (lesz erkélyünk?) és a napkelte fényében csiripelő madarakat hallgatni. Ihletet és erőt nyerni a lassú mederben készülő művekhez. Kicsit kívülről látni magamat és úgy figyelni a körülöttem lévőket, mintha ott se lennék. Szóval ilyen és ezekhez hasonló, egyszerű, földhöz ragadt dolgok. Szentimentális vagyok-e?

Helló, mi!

Ain’t got no job

Nagyvárosi hippiként a felmondásom óta a Hair musical címben is szereplő száma nálam egyfajta kultikus himnusszá vált (itt élvezheted). Akárhányszor meghallom, akusztikus megerősítésként hat, hogy jól döntöttem. Ennek ellenére reggel újra feltűröm az ingujjat és megyek vissza a balettbe ugrálni.
A különbség csak annyi, hogy nap végén a tükörből már nem egy ismeretlen, morc zombifej köszön majd vissza, hanem újra az a valaki, aki az utóbbi hónapokban kezdett kiveszni belőlem.

Ugyanis a rossz, ismétlem a rossz munkahely bedarálja, agyatlan igavonó állattá formálja át, végül megöli az embert, az egyént, az identitását. Miközben valójában a képlet marha egyszerű: Ne azért élj, hogy dolgozhass! Ne azért dolgozz, hogy élhess!
Lehetséges, hogy ez a fajta carpe diem felfogás sem a helyes útra terel, de a mostanra kitisztult gondolatvilágom pillanatnyilag így látja. A hozzáállás helyességét az idő majd úgyis megválaszolja.

Mellesleg furcsán hathat, de amúgy baromi hálás vagyok, hogy olyan volt az első munkahelyem, amilyen. Hiszen ahogy az írok a pocsék regényekből, úgy mi a rossz tapasztalatokból tanulunk. Ehhez csak a meséken felnőtt gyermeki énünknek újra fel kell tudnia ismerni, hogy mi a jó és mi a rossz. A többi már döntés, a tisztán látás és bátorság kérdése.
Elcsépelt közhely, de ahol egy ajtó bezárul, ott legalább másik három kinyílik.
Akkor hát, ragadjunk kilincset!

A digitális kor érzékeny lelkű kreatív bohóca

A bejegyzéscím eredete könnyedén visszavezethető a közösségileg is bepókhálósodott iwiw-es adatlap megfelelő rublikájához. De, hogy ne csak a semmibe hápogjak, leteszteltem a notebook webkameráját, vajon milyen képet mutat a gazdájáról. A valóság megdöbbentő pillanatai következnek, ám az InternetRendőrség Etikai Bizottságának külön kérésére mindez kizárólag a tovább mögött. Amire ugye most rögtön kattintotok!

Continue reading…

Esküvői margó

Paul Geraldy írta:

“Szemük büszkén és hálásan mondja: “Szép vagyok és te észrevetted ezt. Köszönöm”!

Folytasd. Legyen ezer kalandod.
Ne engedd elszaladni az asszonyozás korát.
Ne hidd, hogy vesztegeted az időt. Időt nyersz.
Az asszonyok fognak végképpen megnevelni és megformálni a világ számára.
Az ő jóvoltukból hozzányúlsz majd az élethez, amit a foglalkozásodon keresztül csak töredékesen és eltorzítva érhetnél el.

Porto-Riche így szólt egyszer hozzám: “Fiam, elfecséreltem az életemet. Szórakoztam. Nem dolgoztam.”
Azt feleltem: “Renan így beszélt: barátaim, elfecséreltem az életemet. Dolgoztam. Nem szórakoztam.”

Ne házasodjál meg. Túlságosan szereted a szerelmet. Túlságosan szereted az asszonyokat.
Semmi férji tulajdonság nincs benned.
Szerelmes vagy. Született szerelmes!”

Continue reading…

Valamit csinál a számokkal

Most pattant ki (látszik, nagyon megy a kőzúzás), hogy ha ezután bárki megkérdezi, végülis akkor pontosan mit is dolgozok, kettő darab, de egy helyről jövő válaszom lesz:

Mi a foglalkozásod?
Ugyanaz, mint ami Chandleré a Jóbarátokban.

Most akkor mit is csinálsz pontosan?
Valamit a számokkal.
Adatfeldolgozás.

Kérem szépen, ezzel úgy érzem, körbedefiniáltam magam és a bányát. Köszönöm!



Copyright © 2004–2009. All rights reserved.

RSS Feed. This blog is proudly powered by Wordpress and uses Modern Clix, a theme by Rodrigo Galindez.