Archived entries for zen

Napi zen

Egy új vasaló, olyan mint egy új nő.

Ha a kerámia borításnak köszönhetõen kívülről szebb is, de a tapintása még más, idegen. Időbe telik mire fogást találsz rajta. Az új funkciókat csak óvatosan alkalmazod, a régieket nem találod.
Szerencse, hogy amire alapvetően kitalálták, arra legalább jó.

Életjelek

Zuhanyozás közben az első doboz sör.
Hubertus helyett az első, feles arcszesz kör.

Only for Men

Előljáróban megkérek minden nőnemû olvasót, hogy az alábbi bejegyzést kerüljék és ugorják át. Az írás helyenként felkavaró, az ellenkező nemet kihasználó, becsmérlő és lealacsonyító szövegeket tartalmazhat! Valamint pszichoszomatikus sokkot és a blogger iránti mély undort okozhat.
Köszönöm!

Egy vallomással tartozom. Miközben szerdán sokan azt hitték, hogy mélyen magamba fordultam, valójában egész más irányt vettek a dolgok.

Az este rendelhető escort kurvákkal és egy különleges igényű(többen és keményen) lány vágyaival kezdődött. Aztán a kellő jókedv elérése után a bejáratnál rövid ideig ismerkedtünk tíz germán diáklánnyal. Róluk elég csak annyit tudni, hogy örömmel hordták a miniszoknyát csizmával párosítva, amit mi hasonlóan nagy örömmel vettünk.
A táncparketten L. kollegát két démon harapta, tépte, vetkőztette és mézédesnek becézgette. Én némi extra hubertus elfogyasztása után probáltam megtalálni a fixa ideálom (az ő paramétereiről majd máskor). Eközben egy kedvesen érdeklődő lány összetévesztett egy bizonyos Kálmán nevû ismerősével, amit én nagyon csúnya módon kihasználtam. Tőle most utólag, ezúton kérek elnézést. De cserébe a barátnőit is szórakoztattam.
A vége felé fizetés nélkül kaptam még egy fél lapdance-t, valamint egy másik lányt ájulásig pörgettem. A helyszínről hangosan bömbölő Scooter zene kiséretében távoztunk.

Zárszóként az éjszaka és úgy a hét végkövetkeztetései a következőek:

Leszopat, falnak támaszt, ott hagy.

A nőknek igenis számít a belsõ: 120 lóerő, klíma és bőr ülés.

Feleségnek ronda nõt kell választani, mert azt senki más nem dugja.

Végezetül egy örökérvényű és komolyan megszívlelendő törvény: hajnali 2 után ne hozz semmilyen döntést!

Partypeople rovatunk októberi, hímsoviniszta cikkét látták, olvasták.

Eee-klub

Nők, ááá hagyjuk! Meg amúgy is aznapos vagyok…

Update (19:30):
Tény, hogy nincs jobb józanító, mint a buli utáni, reggeltől tartó egész napos főiskola.

Az éjszaka utolsó képei meg csak azért is viccesek voltak.

Update (19:42):
És amíg mi duhajkodtunk, addig a Red Hot Chili Peppers frontemberének, Anthony Kiedis-nek megszületett az első gyermeke, a nála 22 évvel fiatalabb, 22 éves Heather Christe-től. A fiúnak állítólag a számomra kissé furcsa Everly B nevet adták.

Ha múltkor, egy másik buli után, véletlenül nem töröltem volna le a RHCP albumokat, akkor most az szólna…

Update (20:26):
Azt a blogsterfüggő mindeneteket! Telefon, belemagyarázás, kutyák sajnálása és a többi. :-) Aggódó kis olvasóim vannak, de a tegnap csak a piálásról szólt.

Kis meleg központ vagyok, körém gyűlik minden energia…

Update (07. 05. 17:52):
Lyaly. Az internet egy szegletében kint van pár kép a buliról, de inkább ne akarjátok látni. Én is kiszerettem magamból!

Kikacsintás

Azt ugye már régóta tudjuk, hogy az erősebb kutya baszik. Most bár félve, de hadd osszak meg egy másik, múlt havi, kedves kis gondolatfoszlányt.

Mi a szánalmasabb?

A kutyáját a szakadékba lökő gazda, aki tudja, hogy ezzel örökre megtöri az állatot. Ám a kiváncsiságtól hajtva később mégis minden nap elsétál és megnézi, hogy az ott van-e és él-e még.

vagy

A szakadékba zuhanó, csontját törő és magát kitaszítottnak érző kutya. Aki a kövek között tehetetlenül fekve, egyedül abból merít erőt, amikor egy pillanatra minden nap meglátja volt gazdája körvonalát, aki a szakadék széléről figyeli őt.

A tanmese végetért. Jó éjszakát gyerekek!

Márai, az igazi

A blogot hátrahagyva szeretnék majd egyszer úgy írni, mint Márai.

„… ténylegesen betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs is az életben. Ismerem ezt az érzést… Később, mikor elváltunk, így vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod… Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel… Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket… de közben nem érez semmit… ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják… pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy….

Tegnap még mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod… nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem… s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked….

…Nagyon fájt a szívem, egy évig azt hittem, hogy belehalok. De aztán felébredtem egy napon, és megtudtam valamit… igen, azt a legfontosabbat, amit csak egyedül tudhat meg az ember. Megmondjam?… Nem fog fájni?…Kibírod? Hát igen, én kibírtam. De nem szívesen mondom meg senkinek, nem szeretem elvenni az emberek hitét, egy gyönyörű téveszmébe vetett hitüket, amiből annyi szenvedés, de annyi nagyszerűség is származik: hőstettek, műalkotások, csodálatos emberi erőfeszítések. Te most olyan lelkiállapotban vagy, tudom. Mégis azt akarod, hogy megmondjam? Hát, ha akarod. De ne haragudj reám aztán… engem Isten megvert és megajándékozott ezzel, hogy megtudhattam és kibírtam és nem haltam bele. Mit tudtam meg?… Hát azt, hogy nincsen igazi.

Egy napon felébredtem… és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.

…mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja…. azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el.”

Márai Sándor – Az igazi (részlet)

Útelágazás

Crossroad

Just do something

Miközben tegnap elszakadt a karkötőm (két heti használat után); mindenki röhög a baloldali, digitális önarcképemen (elmentek a…); percről-perce tolom ki a saját rekordomat.
Ha nem akarsz gondolkodni vagy drogként telefonhoz nyúlni, mindegy hogy mivel, csak foglald el magad és fáraszd le az agyadat!
Ennek kipróbált és legkiválóbb módszerei:

- Iratkozz be minél több tanfolyamra! Ott a társastánc kurzus (botlábbal, társ nélkül), a mélytengeri búvárkodás (sekély úszástudással), masszázstanfolyam, vagy a 3 hónapos hulladékgyűjtő, kukásképző tréning. Lényeg a változatos elfoglaltság, az új élmények és emberek.
Talán ha már elég mélyen túrkálsz a szemétben, találsz is valami fényeset!

- Amennyiben csak a megkeseredett, nagy többséghez szeretnél tartozni, nincs más dolgod mint komoly munkával, kellő fegyelemmel és teherbírással csatlakozni a masszív alkoholisták klubjához. Rendszeres, minimum napi 3-szori alkoholszűrés az előírt mennyiségek pontos betartásával.
Ráadásként egy whiskys flaska és néhány üveg sör azért mindig legyen kézközelben!

- Ha gyerekként imádtad a játékokat, akkor felnőttként a szerencsejáték összes formája tárt karokkal vár rád!
Amellett, hogy fogadsz mindenre ami él, mozog, harap, fut vagy meghal ne hagyd ki a magas tétes, idővel hitelre menő pókerjátszmákat se. A zsebed mélyén lapuljon pár kiló, bármikor elővehető kaparós sorsjegy! Buszon, vonaton esetleg várakozó állásponton állva a legmegnyugtatóbb időtöltés.
Ezen túl még mindig hiányzik egy igazán önzetlen, megértő társaság? Keresd őket a legjobb helyen, a játéktermek vidám világában!
Ha pedig ott jársz, sose felejts el megismerkedni a félkarú rablókkal!

- Esetleg pörgő koffeinbombaként valami testileg is aktív időtöltésre vágysz? Sportolj!
Keresd meg a város legkeményebb konditermét és egy hétig csak figyeld, hogy mikor járnak edzeni az igazán nagyok! Várd meg őket gyúrás után, hiszen koksszal tele ők is mindjárt bátrabbak, majd köss beléjük! Szidd az alig 10 milliós autójuk felnijét vagy a barátnőjük szilikontól lógó melleit és garantáltan életed legszebb testközeli élményében lesz részed!
Ha ezt a sportágat néhány hónapig kitartóan űzöd, utána bármelyik olimpikont magasról lesajnálhatod!

Az út az elcseszett élethez című tudattágító könyvünk néhány részletét olvashattátok.
Hamarosan a boltokban!

Nude bodies everywhere

A visszajelzésekből újra lejött, hogy bizony létezik az egobloggerek 22-es csapdája. Miszerint akkor írsz igazán jól és élvezhetően, ha érzelmileg megerőszakoltak, lelkileg kifosztottak és heti gyakorisággal pszichiátriai gyógykezeléseken veszel részt. Ellenben attól a pillanattól kedzve, mikor már próbálsz kiútat találni a saját szemetesgödrödből, egyből romlik a stílusod.
A lecke feladva!

Viszont akkor, az unalmas és savanyú posztok előhírnöke lehet, hogy éjjel a Veronica Mars fõszereplőjével (és a Heroes egyik leendő hősével) Kristen Bell-el álmodtam. A kaliforniai házában csevegtünk, izzott a levegő, meghívott minket egy úszómedencés partira és érezhetően feszes feneke volt. Közben végig arra gondoltam, hogy ezt az alakuló románcot minél hamarabb le kell blogolnom…
Az ébredés persze visszarántott a valóságba, de beismerem, nekem lassan ő olyan lesz, mint másnak Elisha Cuthbert.

Az egyetlen hiányérzetem csak abból fakad, hogyha valóban túl vagyok a mackónadrágos fejezeten és már majdnem meztelen nőkről álmodok, a kettő között hol maradt ki a sztriptízbár?!

Alapigazság mára

A hétfő az első napod arra, hogy kipihend a hétvégét.

A mai eredmény mindössze egy réveteg, bamba tekintet a papírmunkák felett.
Hiába, nem lehet produktívan dolgozni, ha a hétvégén jelentős mennyiségű alkoholt ittál alkoholra, és az alvással eltöltött órák is szabadságra mentek. Reményeim szerint idővel helyre áll a belső háztartás, csak addig a feng shui ki ne szökjön a felhajtva felejtett vécéülőkén át.
A biztonság kedvéért felveszem a lótuszülést és a mély meditáció alatt megidézem a bölcs rózsaszín elefántot.
Ommmmmm.



Copyright © 2004–2009. All rights reserved.

RSS Feed. This blog is proudly powered by Wordpress and uses Modern Clix, a theme by Rodrigo Galindez.