Mi történik ha a világ egyik legjobb hegedűművésze hétköznapi ruhában, mindenféle külsőségek nélkül háromnegyed órán át játszik egy washingtoni metróállomás aluljárójában?
A már kicsit feledésbe merült, életszagú tanmese 2007-ben igen meglepő válasszal szolgált, ugyanis a valóság által igazolt csattanó az hogy semmi.

Joshue Bell-nek a több mint ezer előtte elhaladó utasból 27-en adtak némi aprót, miközben összesen heten álltak meg, hogy meghallgassák csodás játékát, és végül csak egyetlen egy férfi volt, aki felismerte őt.

Mivel egy forgalmas és az utcazenészek által közkedvelt helyen játszott, a legtöbben nem tudták megkülönböztetni őt egy hétköznapi művésztől. A hibátlan klasszikus dallamok nem emelték ki a már megszokott szürke közegből.

Nem igazán számított az sem, hogy tisztában volt saját képességeivel, hiszen ezt az alatt a 45 perc alatt sem ő, sem más nem hangoztatta. A lenyűgöző játékán túl nem volt olyan csatorna, ami a saját erősségét megmutatta és kommunikálta volna.

Magyarán hiába vagy te a legjobb 100m-es gyorsfutó, ha a kivilágítatlan pályán erről csak te tudsz. Lényegtelen, hogy milyen nagyszerű terméket vagy szolgáltatást biztosítasz a vevőid számára, ha ők nincsenek tisztában azzal, hogy az mitől olyan jó vagy jobb a másénál. Persze kolomppal a nyakadban bőgethetsz boldogan és lehetsz te egy lila tehén, de ha azon a réten minden nap látni egy hozzád hasonlót, már szürke vagy. Ha nem mutatod vagy nem tudod megmutatni, hogy mi az amire képes vagy, mi az amiben jó vagy örökre egy névtelen zenész leszel az utcáról.

A bejegyzést Scott Belsky – Don’t Let Your Genius Go Unnoticed videója inspirálta.

Posted via web from The Bohemian Lifestream Rhapsody

Forrás: BusinessWeek

Posted via web from The Bohemian Lifestream Rhapsody

- Rögtön az év egyik első napján elszívok egy szál cigit a sokkoló a hír kapcsán: Ivett és Guca külön utakon.
- A munkahelyemen még januárban beültetnek mellém egy vadidegen Angliából hazatelepült srácot, aki csodálja a monitoromra ragasztott post-it cetlikből összeállított todo listáimat. Azt mondja Robinak hívják.
- A lakótársak februárban teljesen szétszóródnak a világban, de legalább lelkesen blogolnak. Ezt látva a digitális szívem is könnybe lábad.
- A bátyám megkéri Teca kezét, így végre kipukkan az első üveg Asti Cinzano.
- Kihasználva, hogy egyedül uralom az albérletet, tartok egy céges vacsorát, amelyen tetemes mennyiségű pálinkával roncsoljuk az arcunkat. A következmények hatására többen napokig képtelenek értelmes táplálékot magukba venni, én pedig bemutatom az év legtöbbet emlegetett pucsítós pózát.
- Közel három órán át hagyjuk, hogy futószalagon rohangáljanak el mellettünk a sushi falatok és beleszeretek a wasabi ízébe, ami amúgy sima vízi torma.
- Maradva a gasztro kultúrkörnél később az Olimpia étterem olyan magasra teszi a lécet, amit azóta sem tud senki átugrani.
- Utolsó nagyszülőnként itt hagy minket anyai nagymamánk is. Néha úgy érzem határtalan szeretete még most is kísér utamon.
- Egy “hirtelen jött” pálfordulás végeredményeként úgy döntünk összeköltözünk és Gergőt is visszük magunkkal.
- Régi-új arc a fővárosban, immáron Hami is újra pesti levegőt szív a hét nagyobbik felében, Zsolti kocsijában egyre kevesebb a hely…
- Egyedüli rendszeres testmozgásként szerdánként lejárunk focizni a Margitszigetre, ami igazi felüdülés a munkahelyi sorvadás után.
- Az első nap estéjén Teo papa pizzáját majszoljuk új albérletünk parkettáján ücsörögve, fáradtan, de boldogan.
- A MarketingSzoftverek legénységével megismertetem a bajai halászlé ízét és a népünnepély hangulatát.
- Az év egyetlen igazán önfeledt hetében szanaszét pörögjük magunkat az EFOTT-on. Már nem csak nekem tűnik fel, hogy Robi egy hatalmas arc.
- Elveszítjük első bajtársunkat: Petya és Ági összeházasodnak. A szertartás végére már jobban bőgök, mint a győztes színésznők az Oscar-díj átadásokon, de a lagzin már tartom magam.
- Csordogálnak a megbízások, kezdenek állandósulni a hajnali 5 órai kelések. Gerti összehúzott szemöldökkel és féltő tekintettel nyugtázza az eseményeket.
- Újabb esküvő, aminél ezúttal kicsivel fontosabb szerepkörben kell megfelelnem. Teca felveszi a Banga-Burány nevet, én meg alig iszok pár korty alkoholt az egész lakodalom alatt.
- Továbbra is imádom Budapestnek a reggeli 18-as villamos felé mutatott arcát.
- Paneltűz a szomszédban, a mélybe zuhanó, égő ablakkeret látványa felejthetetlen.
- Lassan elfogynak a kiolvasásra érdemes magyar nyelvű, szakmai könyvek és csak az asztalomon nő a belőlük épített piramis.
- Megnyit az Allee, a hozzánk legközelebb lévő pláza, szerencsére a mérgezésből bennünket kihagynak.
- Sikerül az idei év legnagyobb hóviharában nekiindulnunk közös karácsonyfát venni. Az ezüstfenyő törzsével beleírom a hóba Gerti nevét, amit 10 perc alatt teljesen befed a szakadó hóesés.
- Kihajózunk ismeretlen, új vizekre. Vitorlánkon a Blogster Média Kft. felirat virít.
- Fájdalmasan, de megállapítom, hogy a 2009-es évben többet tweeteltem, mint blogoltam.

via Scott Campbell

Posted via email from The Bohemian Lifestream Rhapsody