Utolsó mondatok
Akinek nincsen esze, legyen notesze!
Mi a közös Van Goghban, Picassoban és Hemingwayben?
Mindegyikük hordott magánál egy kis fekete, bőrkötésű noteszt, amibe vázlatokat, jegyzeteiket és olykor akár utazási élményeiket karcolták. Ez a legendás Moleskine jegyzetfüzet.
A francia manufaktúra eme remekét aztán 1986-ban az akkori készítők kivonták a forgalomból. Az értékét jelzi, hogy a világutazó Bruce Chatwin tervezett Ausztráliába induló túrája előtt ekkor igyekezte felvásárolni az összes még szabad példányt.
Ezt követően tizenkét évig és egy milánói kiadó elhatározására kellett várni míg a kézzel gyártott notesz kínálatként újra megjelent a polcokon.
Jelentéktelennek látszó fekete könyv, 240 kockás oldal gumiszalaggal átkötve, a hátsó borítója belsején egy félig rejtett, praktikus zseb. Egyesek szemében a lélek nomád puritánságának sznobizmusa, mások számára az ötletek, gondolatkincsek nagyra becsült szentélye.
Budapesten az Írók boltjában lehet kapni. Én meg vettem egyet, ne csak a bitek tároljanak el mindent.
No miss, azt nem-nem…
Én konkrétan múlt hét vasárnap hallottam először az alábbi nótát, de Gertivel rögtön egymásra néztünk és tudtuk, hogy kinek kell küldeni… 
Kedden este a konyhából
Match-os pontokkal gyűjtött új Chic serpenyőben forró olajon sül a holnapi ebéd, mögötte két adag rizs forr. A frissen készített erdei gyümölcsös tea még kicsit égeti a torkom, pálinkára pedig nem vágyom.
Paul Simon és Art Garfunkel ‘67-es new yorki-i koncertje áthasítja a forrásban lévő víz és pattogó olaj hangját. A máskor munkaeszközként szolgáló laptop most a konyhában, a feladatok bent várnak.
Az online tér persze bizsereg, bár a linkek, megosztások és hírek mögött a legtöbb megmondóember unalmas, vagy csak senki nem szól nekik, hogy mások leírt vagy kimondott gondolatait majmolják. Aki meg értéket teremt ugyanazt írja, amit én gondolok, csak ő ki is tudja magából azt adni.
Itt vagyunk, innen hull ránk a tél minden egyes fagyott perccel egyre közelebb.
